Alig akad mozirajngó, aki ne ismerné Anthony Hopkins nevét. A színészlegenda a legtöbbek számára A bárányok hallgatnak és a Zorro álarca filmekből lehet főként ismerős, de a legfrissebb generáció azonban valószínűleg a Thor filmek Odinjaként ismerte meg.

Sir Anthony Hopkins számára azonban egészen rögös út vezetett a sikerhez és az elismeréshez, a színész még egy 2019-es interjúban mesélt arról, miért is választotta ezt a pályát.

“A feleségem, Stella egy dokumentumfilmet szeretett volna készíteni rólam, azonban csakhamar falakba ütközött, amikor volt tanáraim elmondásai alapján egyszerűen egy rejtély voltam” - jegyezte meg Hopkins, aki nyomban el is mesélte, miért alakult ki évekkel korábban ez a kép róla.

“Nem igazán beszélgettem a többi gyerekkel, szinte alig vettem részt bármiben az iskolában, iskolai darabokban sem szerepeltem. Egy idő után viszont meguntam, hogy mindenki hülyének tart, és így is beszélnek rólam. Azt mondtam magamnak, hogy egy nap be fogom bizonyítani, hogy nincs igazuk velem kapcsolatban Gyakorlatilag egy másik emberré váltam” - mesélte a színész.