Érdekvédelmi terület

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A film igyekezett távol tartani magát minden olyan köztudomású információ megjelenítésétől, amiről mindannyian tudunk a náci haláltáborok kapcsán. Nem akarták legyártani az n+1-edik, hatásvadászattal megspékelt darabot lelki, morális vívódásokkal, meghasonlásokkal kiegészítve. Helyette elvisz minket a „falszomszéd” táborparancsnok otthonába, kisbirtokára, hogy megmutassa, milyenek az ottani szürke keddek és csütörtökök, a vasárnapok, és egyéb más ünnepnapok. Ebben (ahogy a saját keddjeink és csütörtökjeink és vasárnapjaink vonatkozásában) semmi különleges és különösebben érdekes nincsen. Telnek a napok. Csak míg a mi falszomszédunkban nem égetnek óránként ezreket hamuvá, addig a Höss család szürke mindennapjai mögé beszüremkedik a nézőnél ez az infó, ezért ezekre az unalmas, szürke, egyforma napokra másként tekint. Üvegház, medence, veteményes, boldog gyermekek – és mindezt egy 20 centi vastag beton kerítés választja el a holokauszttól. Összességében szerintem jó film ez, de katarzist senki ne várjon. Nincsenek benne nagy dramaturgiai fogások és fordulatok, nem mintha nem lenne elég drámai önmagában az, hogy a kertből a krematóriumok fekete füstoszlopai látszanak, a ház ablakaiból a kémények is, amint lángok csapnak ki belőlük...

Jonathan Glazer dokumentarista hangvételű filmet rendezett a náci birodalom gyilkos technokratájának, Rudolf Hössnek a családi hétköznapjairól. Nem vagyok egy ValóVilág-néző, de az RTL Klub ValóVilág nyolcvanhatodik évadának webes közvetítését képzel... Teljes kritika

Amikor az ember ilyen környezetben él, az akkor is mérgezi, ha nem látja közvetlenül, mi történik. Szerintem ez nem is kifejezetten holokauszt-film, simán aktuális ma is. Valamivel keményebb hangulatot vártam, meg fura volt, hogy a második felében bo... Többnyolítják kicsit a történetet, de azért nem csalódtam. Végén mutattak a mai múzeumból termeket, az engem nem rendített meg most annyira, mert láttam néhány éve élőben. Amúgy van egy olyan terem is, ami levágott hajjal van tele, na azt egy percig nézni felér az összes haláltáboros filmmel együttvéve.

Azt hiszem, újra kell értelmeznem a vontatott film fogalmát. Ez mindent visz. Pedig a téma megközelítése érdekes, csakhogy a története fél mondatban elmesélhető: egy SS tisztet áthelyeznek, majd hazamehet. A drámát mindössze a háttérben felszálló füst jelenti. Igazából, nem is értem, mi volt a film üzenete. Mert, aki ismeri a holokauszt borzalmait, annak maximum egy emlékeztető, hová fajulhat az, ha egy elmebeteg diktátor és szemellenzős csatlósainak ideológiája rögeszmévé válik. Aki meg nem, az ebből az alkotásból semmit nem tudhat meg a negyvenes évek szörnyűségeiről.