Ahoj poplacsek

Meredek
Fú, gyerekek, ez a film kiidegelt, nem annyira való ez 2026-ban magyar nézők számára, kicsit hajaz a mi nagy közös kollektív traumánkra. Az USA-ban játszódó disztópiát láthatunk, melyben néhány év alatt átveszi a hatalmat a Változás néven futó mozgalom, és leuralja, antidemokratizálja, tönkreteszi az országot. Sajnos nem kaptunk a végén feloldozást, ezért kénytelen voltam levonni egy csillagot, de különben nagyon intenzív élmény volt, rendesen kellett kapaszkodni a karfába nézés közben. A színészek alakítása nagyszerű, különösen Kyle Chandlert és Diane Lane-t tudom kiemelni, de a többiek is jók voltak. A rendező (Jan Komasa) érdekes oldalról közelített a témához, egy népes családon keresztül... több»

Szimbolizmussal van tele
Nem egyszerű film, csak a legfanatikusabbaknak való. Alternatív, szimbolikus, és nem ad megfejtést. Mary Bronstein író-rendezőként feladta a leckét, Rose Byrne pedig bemutatta, hogy nem csak vígjátékbeli karaktert tud alakítani. Kb. egy megfilmesített pánikrohamot látunk az anyai kiégés, a magány és a mentális összeomlás háromszögében. Nagyon kell figyelni, és úgy sem lesz könnyű szétszálazni, hogy mi valóság és mi nem. Linda lánya beteg, de nem tudjuk, mi baja, és még azt sem, hogy hívják. Míg az anyjánál el nem kezdődik valami gyógyulás, addig az arcát sem látjuk. Nyilván nem, mert a súlyos kiégésben és kimerültségben szenvedő anya számára a gyermek személyisége átmenetileg elhalványul. A... több»

Többnyire pusztítóan unalmas
Beckett, ez a nagyszerű író nem volt partiarc, ez már a könyveiből is érződik, és ebben a filmben úgy jön át, hogy az unalmasság egy lényeges személyiségvonása. Néha azért megvillan egy sajátságos ír humor, ami olyankor felettébb szórakoztató tud lenni a kiéhezett néző számára. Ugyanis többnyire unalom és monotonitás lengi át a produkciót. De ez szerintem jó esetben téves, rosszabb esetben önkényesen hamis rendezői megközelítés; lejjebb kitérek rá, hogy miért. Ettől függetlenül szépen kivitelezett a film, Gabriel Byrne alakítása pedig nagyszerű. Az író életútjának megismeréséhez valamennyire hozzátesz ez az életrajzinak tűnő történet, így az irodalomkedvelők számára a lapossága ellenére is a... több»

Könnyen lehetett volna még jobb is
James Mangold rendező és forgatókönyvíró annyira szépen indított, aztán a film közepén belefingott a nullás lisztbe. 1961-ben indulunk, a helyszín, a díszlet és a jelmezek hitelesek, a történet hiteles, az atmoszféra hibátlan, minden olyan gyönyörűen alakul egészen 1963-ig, és akkor hirtelen 1963-ban snitt és 1965 lesz. Elhiszem, hogy ha nem ugrik át, akkor ez egy legalább háromórás mozi lesz, de így meg simán kimaradt egy csomó legfontosabb esemény, ami sok mindent követhetetlenné tehet azoknak, akik nincsenek felkészülve Dylanból. Sikerült a legfontosabb párkapcsolati és művészeti fordulatokat kiírni a tömörség jegyében. Na, mindegy, ez van. Én azért inkább megnéztem volna a hosszabb verzi... több»

Hú, öcsém
Kellően beteg vígjáték, sok múlik azon, hogy felül tudtok-e emelkedni a kaki-pisi szintű poénokon, mert ha igen, akkor sokszor elég vicces. Olyan mint az átlag hollywoodi vígjátékok és Seth MacFarlane filmjeinek valamiféle ötvözete.