A zongorahangoló

Talán az ilyen filmek azért lesznek sikeresek, mert az ember elgondolkodik, hogy vajon tényleg lehetséges, hogy valaki ilyen tehetséges legyen, kvázi szuperképességgel rendelkezzen. Valóban létezik olyan betegség, ahol az ember minden hangot fokozott... Többan hall, de azért egy kicsit mégis elrugaszkodik a valóságtól a készítő. Leo Woodall nagyon jól alakítja ezt a karaktert és az a rész, amikor kifakad, hogy a lány életét neki kellene élnie, hú, nálam nagyot ütött. A romantikus szál is nagyon erős és hogy nyitott maradt a történet, még jót is tesz neki. Jan Reno megjelenésén meglepődtem, de ha belegondolunk, ha egy sima ismeretlen színészt tesznek oda, az nem ütött volna ekkorát, hiszen a lány évekig azért gyakorol, hogy ennek a zeneszerzőnek a gyakornoka lehessen és tökéletes képet kapunk arról, hogy milyen lehet egy ilyen kiemelkedő művész megjelenése. Nem igazán tudom behatárolni a film műfaját, mert van benne romantika, mégsem romantikus, és egy thrillernél is másra gondolnék. Viszont tényleg nagyon jól bánik a hangokkal, szinte manipulálja vele az érzelmeinket és a hangulatunkat.

A zongorahangoló legnagyobb ereje számomra nem egyszerűen a történetében rejlik, hanem abban, ahogyan a hangot képes feszültséggé alakítani. A film érzékenyen épít arra a gondolatra, hogy a világ nemcsak látható, hanem hallható is, és néha éppen a le... Teljes kritika

A zongorahangoló egy zseniális szereposztású film. Az új csillag, Leo Woodall lubickolt a szerepben, talán a szinkronhang az, ami nekem túl gyerekes volt. Dustin Hofman játékát öröm volt nézni, míg Jean Renónak sajnos elég kevés kevés szerep  jutott.... Több A történet picit egyszerű, de cserébe kapunk drámát, kellő akciót, olykor vígjátékot és persze romantikát is. Egy erős női karakter nekem hiányzott a filmből, de elnézem neki. A történetben pár dolgot eléggé elnagyoltak, pikk-pakk megoldódott a végén a probléma, ezen még dolgozhattak volna. Összességében egy kellemes film, érdemes megnézni.

A zongorahangoló nem egy szokványos bűnügyi thriller. Már az alaphelyzet is izgalmas. Egy zongorahangoló, aki a hallását nemcsak hangszerek finomhangolására, hanem széfek feltörésére is képes használni. Ez elsőre merész ötletnek tűnik, mégis meglepőe... Többn jól működik, mert a film nem pusztán az akcióra épít, hanem a főszereplő belső vívódására is. A történet fokozatosan építi a feszültséget, miközben azt mutatja meg, hogyan válhat egy különleges tehetség egyszerre ajándékká és teherré. A látvány visszafogott, mégis elegáns, a zenei aláfestés pedig végig erősíti a nyomasztó hangulatot. Leo Woodall hitelesen alakítja a bizonytalan, mégis talpraesett főhőst, Dustin Hoffman pedig kevés játékidővel is emlékezetes jelenlétet teremt. A film legnagyobb erőssége, hogy nem akar mindenáron kiszámíthatatlan lenni, inkább a karakterek döntéseire helyezi a hangsúlyt. Bár néhány fordulat kissé túlzottan filmszerűnek hat, összességében végig leköti a néző figyelmét. A zongorahangoló azoknak ajánlható, akik szeretik az intelligens, feszült thrillereket, ahol nemcsak az a kérdés, sikerül-e a küldetés, hanem az is, milyen árat kell fizetni érte.