indingo

A zongorahangoló egy zseniális szereposztású film. Az új csillag, Leo Woodall lubickolt a szerepben, talán a szinkronhang az, ami nekem túl gyerekes volt. Dustin Hofman játékát öröm volt nézni, míg Jean Renónak sajnos elég kevés kevés szerep  jutott. A történet picit egyszerű, de cserébe kapunk drámát, kellő akciót, olykor vígjátékot és persze romantikát is. Egy erős női karakter nekem hiányzott a filmből, de elnézem neki. A történetben pár dolgot eléggé elnagyoltak, pikk-pakk megoldódott a végén a probléma, ezen még dolgozhattak volna. Összességében egy kellemes film, érdemes megnézni.

A francia filmek elárasztották a mozikat és vannak köztük egész kellemes történetek. A Vadászidény 1. egy jó humorú film volt, amely második részért kiáltott. A történet nagyon hasonló, mint az első, picit vártam volna valami új lendületet. A karakterek nem elég kiforrottak és valahogy a poénok sem ültek úgy, mint az első részben. A történetvezetés kicsit egyhangú és kiszámítható, de a környezet nekem nagyon vicces. Összességében nem egy rossz film, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle.

Leo Woodallnak mind a filmvásznon, mind az életben az idősebb nők jutnak. Szerintem remek volt a kémia Rachel Weis-szel, aki közel a 60-hoz is bomba formában van. A történet az előzetes alapján picit mást sejtetett, de ki ne ábrándozott már egy vonzó kollégáról?! A helyszín az egyetemmel kellően izgalmas volt és passzolt az irodalmi témához. Szerettem azokat a jeleneteket, amikor főhősünk közvetlenül a kamerába beszél és így ismerjük meg a gondolatait. Ezt a húzást a másik fél részéről is szívesen láttam volna. Egyszer érdemes megnézni, picit hamar vége lett.

Szándékosan nem olvastam semmit a főszereplőről, mielőtt megnéztem a filmet. Kellemesen csalódtam, mert egy remek filmet láttam, amelyben Timothée Chalamet ismét nagyon szuggesztív játékot nyújtott. A Golden Globe után talán megkapja az Oscart is? A története kellően őrült volt, helyenként értetlenül ült a néző a történések láttán. A szélsőségeket szerettem talán benne a legjobban. Valamikor érzelemdömping volt, máskor a humor került előtérbe, amitől nagyon emberi volt. Meg kell jegyezni, hogy a zenék is zseniálisak. Talán a pingpong lehetett volna több, én abból még néztem volna pár jelenetet. Érdekesség, hogy Röhrig Géza is feltűnik a filmben.

A Greenland első része elég súlytalan volt. Nem egy emlékezetes film a műfajában, így érdekes, hogy miért is készült el a második rész, bár elég sokat kellett rá várni. Sok újat és érdekességet nem hozott a film. A történet botrányosan egyszerű és végtelenül kiszámítható. Számos gyenge és logikátlan megoldás volt benne. A szuperbiztos bunker úgy omlott össze, mint egy kártyavár, hőseink meg persze mindent túlélnek, míg a körülöttük lévők hullanak, mint a legyek. Az sem teljesen kerek, hogy az életben maradtak miért gyilkolásznak össze-vissza. Azt egyáltalán honnan tudták, hogy Párizsba kell menni?! És más ezt nem tudta?! Egyedül talán a látványvilág az, ami elég jóra sikeredett.