Meghökkentő időutazásra indultam, két okból. Az egyik a régi nagy kedvencem, David Bowie, a másik a film jó értékelése volt. Ami az értékelést illeti, a 40 évvel ezelőtti technikai lehetőségek és az akkori filmek tekintetében akár reális is lehet, bár picit azért szerintem túl van ez értékelve. Mindenképp gyerekfilmként kell nézni, felnőtteknek ez már kissé gyötrelmes. A sztori faék egyszerűségű, és nincs is nagyon felépítve, durr bele a közepébe, semmi karakterformálás, semmi bonyodalom nem lelhető fel. Egy hétéves is jól tudja követni.
A látványvilág többnyire meglepően jó (ahhoz képest, hogy mikor készült), de akad olyan jelenet is, ami inkább a Pirx kalandjait idézően béna kivitelezésű. A rendező fő műve a Muppet Show, ez tetten is érhető a bábokon. A forgatókönyvön dolgozott a nem egészen százas Terry Jones is, aki a Monty Python oszlopos tagja volt, ugye, és ha ebbe belegondolunk, az némi vidámságot csempész az élménybe.
Mindig meglep az ötlet, hogy David Bowie mennyi energiát fektetett abba, hogy színészkedjen; nyugodtan maradhatott volna a fő tevékenységénél, a zenei karrierje sokkal meggyőzőbb, mint amit a filmvásznon nyújtott. Azért annyira nem volt rettenetes, egész sok mai magyar filmszínészt így is lenyomott.
Összességében kissé kár ezért a gyűjtői darabért, ma már legfeljebb pár ilyen fura figura nézi meg, mint én. Felnőttek számára ez már nagyon gyermeteg, a gyerekek meg mostanában már nagyon nem ilyeneket néznek, szerintem egyik mostani kisgyereket se kötné le a film. Azért ez valahol kicsit szomorú, de ez van.
