Narvik

A hitleri náci értékrend (már ha lehet annak nevezni) annyira ellenszenves a számomra, hogy nagyon részrehajló és elnéző tudok lenni bármilyen történettel, amelyben kiosztják kicsit a mocsadékokat. Viszont ezzel a filmmel két problémám akadt ennek ellenére. Az egyik, hogy fokozatosan elvesztettem az érdeklődésemet, a végére már nemigen figyeltem, és úgy éreztem, ez ellen nem tehetek semmit, ugyanis a rendező nem segít, hogy rajta maradjak a cselekményen. A másik az, hogy amit óriási norvég hőstettnek állítottak be, az valójában az én szubjektív véleményem szerint egy értelmetlen áldozat volt. Senki nem gondolhatta egy pillanatig se komolyan, hogy a nácik nem fogják rátenni a kezüket a stratégiai nyersanyagra, jól megfutamodnak, aztán majd legfeljebb építenek tankot, repülőt, hajót, ágyút fából vas helyett. Lótúrót. Amit a film győzelemként mutat, ott azt gondolom, hogy csak az történt, hogy a németeknek leesett, hogy elszámolták magukat az első katonai műveletnél, ezért nyáron visszamentek egy új tervvel, és pillanatok alatt lerendezték a problémát. Nem voltak velük a norvégok egy súlycsoportban, a szövetséges hatalmak meg még nyilván nem álltak az együttműködés kellő szintjén a háború ezen korai szakaszában, hogy érdemileg beavatkozzanak, vagy talán ők se érezték, hogy arányos áldozattal járt volna visszatartani a németeket a norvég vasérctől.

II. világháborús katonai, valós történetet ígér a beharangozó, ami csak árnyaltan valósul meg. Ez sokkal inkább egy családi dráma háborús háttérrel. Aki történelmi hitelességet, csatajeleneteket vár a filmtől, biztosan csalódni fog, aki pedig szereti az érzelmi szálakkal átszőtt háborús történeteket, annak tetszeni fog. A kis település a kiemelkedő fontosságú vasútvonala miatt keveredik célpontba a háború idején, az alkotók pedig egy egy katona és a családjának személyes küzdelmén keresztül terelik figyelmünket más irányba. Háborús konzekvenciák helyett erkölcsi kérdéseket feszeget a film. Biztos rendezés, gyönyörű norvég tájak és az átlag alatti karakterábrázolások mellett is leköti a nézőt, figyelemre méltó alkotás.

A norvégok egyetlen csatája a film témája – milyen szerencsések, hogy „csak” ennyit kellett átélniük. A történet mégis teljesen alkalmas arra, hogy érzékeltesse, hogyan veszítjük el az irányítást az életünk felett. Háborúban nem lehet jól dönteni, me... Többrt bármit teszünk is, valakinek ártani fogunk vele. Zsarolás, életveszély, éhezés befolyásolja a tetteket, vagy akár csak a véletlen, hogy rossz helyen voltunk. Ingrid tolmácsol a németeknek és ezzel magára vonja a helyiek haragját. De ha nem teszi, akkor a németek fogják bántani. Gunnar hadifogoly lesz, és dolgoznia kell a németeknek. Ha nem teszi, lelövik. Ingrid kémkedik az angoloknak, mert megzsarolják. A helyiek együtt harcolnak a franciákkal és az angolokkal, azok mégis magukra hagyják őket a németek bosszújával, mert ez volt a parancs. Mindenkinek igaza van a filmben. A saját szemszögéből nézve mindenki jól döntött. Ha távolabbról nézem, mégis ártottak valaki másnak. Könnyű megítélni a másikat, amíg velünk is meg nem történik ugyanaz. Jó, hogy nem az életben, csak filmekből tapasztaljuk meg ezeket az élet-halál döntéseket. Reméljük a legjobbakat, hogy nem is lesz soha valódi háborús tapasztalatunk.

Egy háborús és egy családi történet ötvözete. Ritka, hogy erről az eseményről film készült, ez értékelendő, megismerteti és bemutatja az érdekszférák taktikázását. Akár mai történet is lehetne.