Hamarosan érkezik a mozikba a Pókember 3 - Nincs hazaút, amely a korábbi hírek szerint a Marvel és a Sony utolsó közös koprodukciója lett volna, ám úgy tűnik, hogy kedvenc hálószövő hősünk története további folytatást kap.
Annak idején az Idegenben megjelenése után nagyon úgy tűnt, hogy a két stúdió végleg hátat fordított egymásnak, a 2019-es év nyara azonban meglehetősen nagy fordulatot tartogatott. A pletykák szerint maga Tom Holland beszélte rá a Disney akkori vezetőjét, Bob Igert, hogy ismét üljön tárgyalóasztalhoz a Sonyval, így valósulhatott meg, hogy elkészüljön a harmadik Pókember film, amelynek bemutatójára jelenleg is várnak a rajongók.
A történetnek azonban egyelőre nincs vége, hiszen ezúttal a Sony egyik vezetője, Amy Pascal borzolta fel a kedélyeket azzal, hogy egy friss interjúban elárulta, hogy további három Pókember film elkészítését tervezik a Marvellel közösen.
“Nem ez lesz az utolsó film, amit a Marvellel együtt csináltunk, és nem is ez lesz az utolsó Pókember filmünk. Készen állunk a következő Pókemberre filmre, amelynek Tom Holland is a része. Egy új filmtrilógiában gondolkodunk, amely már nem része viszont más valaminek…” - nyilatkozta Pascal.