94 éves korában elhunyt Milan Kundera, A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényéről ismert cseh származású francia író.
Kundera 1929-ben született Csehszlovákiában, és reformista nézetei miatt többször kizárták a kommunista pártból. Részt vett az 1968-as prágai tavaszban, amelyet a szovjet invázió vert le, majd 1975-ben franciaországi száműzetésbe vonult. Csehszlovák állampolgárságát 1979-ben visszavonták, de 2019-ben megkapta a cseh állampolgárságot.
Kundera első regénye, az 1967-ben megjelent a Vicc nagy feltűnést keltett, 1969-ben film is készült belőle A tréfa címmel. Legismertebb műve azonban A lét elviselhetetlen könnyűsége, amely az 1960-as évek végének és az 1970-es évek elejének prágai művészeti, szellemi és romantikus életét járja körül. A regényből 1988-ban film is készült Philip Kaufman rendezésében és Juliette Binoche valamint Daniel Day-Lewis főszereplésével, amely kivívta a kritikusok elismerését és 2 kategóriában is Oscar-díjra jelölték (a legjobb operatőri munka és a legjobb forgatókönyv).
Hírességek, akiket 2023-ban veszített el a világ

A cseh agysebész, a folyton szoknyák után kujtorgó Tomas nõül veszi Terezát. De nem tudja otthagyni régi szeretõjét, Sabinát sem. Bemutatja egymásnak a két nõt, de a... több»
Szereplők: Juliette Binoche, Daniel Day-Lewis, Stellan Skarsgård, Clovis Cornillac, Lena Olin