Bár ritkán esik szó róla, Robert De Niro a kamera túloldalán is kipróbálta magát rendezőként az 1993-ban Bronxi mesével.
A film enyhén szólva is csúnyán elhasalt, De Niro pedig elmondta, mennyire megviselte őt annak idején ez a kudarc. A Bronxi mese a 21 millió dolláros költségvetéssel szemben mindössze 17 millió dollárt hozott a konyhára, ez az eredmény pedig gyakorlatilag pontot is tett De Niro rendezői pályafutására.
“Ezután soha többé nem kértek fel arra, hogy filmet csináljak” - mondta a színész a tavalyi Tribeca Filmfesztiválon adott interjúban. Ez a kudarc persze szerencsés módon nem gáncsolta De Niro színészi karrierjét, 2006-ban pedig megjelent Az ügynökség, amellyel újra rendezői székbe ült.
A Bronx utcáin című film “gyenge szereplése” saját elmondása szerint nagy csalódás volt Robert De Niro számára, főként a sok munkát tekintve, amit beletettek a filmbe, ugyanakkor boldog amiatt, hogy azt a filmet készítette el, amit mindig is szeretett volna.

88 Bronxi mese (1993)
dráma | krimi | romantikus
Calogero (Francis Capra, Lillo Brancato) csupán kilenc éves, amikor szemtanúja lesz egy gyilkosságnak. Édesapja, Lorenzo (Robert De Niro) világ életében vasszigorral nevelte a... több»
Szereplők: Robert De Niro, Joe Pesci, Chazz Palminteri, Kathrine Narducci, Francis Capra