Úgy tűnik, hogy hivatalos: mindössze pár hónappal az ötlet felmerülése után a Disney végleg elvetette a Boba Fett-spinoff tervét, a hír pedig nem mástól érkezett, mint a Lucasfilm elnökétől, Kathleen Kennedytől, aki nemrég újította meg szerződését a filmipar monstrumával – vagyis még jó pár évig ő lesz a felelős a készülő Star Wars-produkciókért.
Eredetileg James Mangold írta és rendezte volna a közönségkedvenc karakterről szóló filmet, ám Erick Weber riporter szerint ez már biztos, hogy nem történik meg. Az újságíró a Twitteren tette közzé a hírt, miszerint Kennedy megerősítette, hogy a Boba Fett-filmnek befellegzett – és bár a Twitteres híradásokat nem mindig szabad komolyan venni, itt sokat nyom a latba Kennedy nevének említése.
Bármilyen fájdalmas is lehet a hír a rajongók számára, van benne logika: a Solo: Egy Star Wars-történet nagyon csúnyát bukott a pénztáraknál és a kritikusok előtt is, így érhető a stúdió óvatossága. Nem mellesleg a Disney hamarosan indítja saját streaming-szolgáltatását, ahol főleg saját anyagokat tesz majd elérhetővé, és készül többek között a The Mandalorian címet viselő, élőszereplős TV-sorozat is.
Az tehát nem kizárt, hogy a karaktert látjuk még felbukkanni Star Wars-produkciókban, csak épp saját filmet nem kap. A filmötletnek egyébként is elég hányattatott sorsa volt: a Lucasfilm még évekkel ezelőtt Josh Trankre bízta a történetet, ám a rendezőt egyszer csak kirúgták, pont azelőtt, hogy ízelítőt mutattak volna be a készülő filmből. Évekkel később nyúltak ismét az ötlethez, ám ismét igen rövid ideig tartott a fellángolás.
Talán jobb elengedni a múltat, és inkább a jövőre koncentrálni.