Gusztusos szalonnában a csúf igazság

2024.07.06 21:39 Zoe Tailor Olvasottság: 199x

0

Hmmm... Nem tudtam, mire számítsak, mert nagyon sok pozitív kritikát olvastam el megnézés előtt. Nagyon nem voltam érzelmileg feltöltött állapotban, ezért egy könnyed, szórakoztató filmre vágytam. Bár sehol nem csapdostam a térdemet a röhögéstől, vagy pukkadoztam és nyihogtam az eszementen csattanó poénoktól, mint egy durván jó vígjáték esetében, de ettől még egy jó kis filmet kaptam. Kétségtelen, Emily Blunt és Ryan Gosling napjaink egyik legtehetségesebb és nagy vonzerejű sztárjai, ez is nyilván nyom a latban. A történet is nagyon speciális, bár nem mondanám, hogy ez már nem volt ismerős valahonnan, de ettől függetlenül nagyon jól kihasználták a lehetőséget, ami a sztoriban rejlett! Ryan Goslingtól megszoktuk, hogy akármennyi akciófilmben szerepel, mindig hozza a kötelezőt, de ezzel csak beáll abba sorba, amit sok hasonlóan jó színész is tud. Goslig nekem egy örök szépfiú, és nem véletlen, hogy a Barbie-ban Ő játssza Kent, nagyon neki találták ki azt a szerepet! Jelenleg sem nagyon tudtam megkülönböztetni Kentől, az az igazság! Hősszerelmes macsónak lett kitalálva, és ezt piszkosul jól tolja az arcunkba. Szerethető is egyben, de nem viszi túlzásba sem az elérzékenyedést. Most, hogy már agyonpolíroztam Gosling érdemeit, ideje Blunt kisasszonnyal is foglalkozni! Ő az elmúlt 10 év nagy állócsillaga, akit láttunk már számtalan szerepben, és mindegyikkel nagyon jól boldogult, vagy más szóval – nagyon megtalálták a szerepek! Kellően érzéki, kellően vagány, kellően okos, mindenképp nagyon vonzó teremtés, és mintha nem is öregedne! Reméljük, még sok filmben megmutathatja magát, mert a névjegye egyfajta biztosíték lesz, hogy hitelesen eljátszott szerepet fogunk látni.

Az akciók nagyon rendben vannak, és nagyon jól sikerült átadni egy film előkészületeinek belső világát, bár ez csak mellékszál a két főszereplő körül forgó mikrovilágban. Kicsit jobban belemélyedve a szerelmi szálba, akaratom ellenére is akartam, hogy a végén pozitív legyen a végkifejlet, holott nagyon nem vagyok romantikus, és azt is mondhatnám, hogy érzéketlenné váltam. Néha egyenesen idegesít vagy zavar a nyáladzás, és tudom, hogy bennem van a hiba, de én már abszolút nem hiszek a szerelemben, sem a kapcsolatokban. Ennyi maradt nekem – a filmek, ahol pár percig néha megközelít egy-egy mély érzelem, és fájóan konstatálom, hogy túl vagyok ezen. Amikor Jody a semmiből hirtelen visszatérő Coltot szívatja, és a történetüket mint egy külső szemlélő, ráolvassa a meggyötört kaszkadőrre, sok sebem kezdett égni... A lány egy naiv alien, aki még hitt a mesékben, és a földi srác be is mesélte neki azt, ami a nagy valóra nem váló szerelmet vagy együvé tartozást jelentette. Érdekes és szívfacsaró jelenség, hogy amikor az emberi büszkeség találkozik a „balítélettel”, az ember mekkora szörnyűségeket teremt maga körül! Kimondunk dolgokat, amiket soha nem is akartunk, és nem mondjuk meg a másiknak azt, amit annyira szeretnénk, hogy majd megzavarodunk kínunkban. Ezért elbénázunk, túltolunk, túlspirázunk mindent, és ami egyszerűen lett volna gyönyörű, mi bonyolult módon tesszük nihilivé. Kölcsönös rajongás helyett vetélkedünk, és betartunk egymásnak, mintha nem magunknak ártanánk közben a legnagyobbat, de a másik is beledöglik, addig legalább is nem nyugszunk! Szerencsére Jody és Colt újraélesztett vágya meghozza a várt eredményt, a film sikerfilm lesz, mert minden jó, ha a vége jó! Ahogy így elnéztem a két főszereplőt, való életben is nagyon összeillenének, de ezt a fajta latolgatást meghagyom a bulvársajtónak!

A film mindenképp érdemes és jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, mit kockáztatunk a megtett vagy a meg nem tett, túlságosan elkésett dolgainkkal! Hasonló emléke maradt bennem „A csúf igazság” című filmnek is, de számtalan filmben értem tetten emberi gyarlóságunk bizonyítékait. Igaz, magamat már soha nem győzöm meg, de hátha sok ember még időben kapcsol, és nem várja meg, amíg „élete szerelme” egy száguldó autóval a szakadék felé robog...