Rengeteg 62 rész, főleg, hogy ezek 1-1 órás fejezetek, így kitöltik mindennapjainkat, ha belekezdünk ebbe a sorozatba, mely abbahagyhatatlanná válik már az első epizódok után. A Breaking Bad alaptörténete az első évadban még egyszerű: adott egy Utah állambeli 50 éves kémiatanár, Walter H. White (Bryan Cranston), aki teljesen átlagos életet él Albuquerque városában. Egy nap rákot diagnosztizálnak nála, amihez drága kezelés társul, és annak a kérdésnek a felvetülése, hogy mit hagy majd kamaszkorú fiára és most születendő másik gyermekére (Hollyra). Ekkor elhatározza, hogy törvénytelen módon szerez vagyont magának, kihasználva kémiatudását, és úgynevezett metamfetamint (metet) kezd főzni.
Terméke különleges, mert 90% feletti tisztaságú, amire senki más nem képes Amerikában. Társat is talál magának, ő az ifjú Jesse Pinkman (Aaron Paul), akit néhány éve még tanított a helyi gimiben, és meg is buktatott. Az 50-es tanár és a huszonéves kábítószeres fiú együtt vágnak a bűnözés rögös útjára, kezdetben rengeteg vicces és izgalmas jeleneten keresztül. Idővel belejönnek a dologba, és egy lepukkant lakóbuszban rendeznek be egy labort. Ám a szervezett alvilág is felfigyel rájuk, és először egy helyi maffia, majd egy jól kiépített országos hálózat is kapcsolatba lép velük.
A hálózat feje Gustavo Fring (Giancarlo Esposito), aki később állást ajánl nekik, a mosodája alatt berendezett csúcstechnológiás laborjában. Telnek-múlnak a napok, hetek, hónapok, és Walter szembekerül Fringgel, így végül le is számol vele. A sorozat izgalmasabb és véresebb fokozatba kapcsol. Az első két évad még sokszor vicces és szerethető karakterek sokasága, a későbbi évadokban egyre inkább a keménység és a harc, illetve küzdelem lesz a meghatározó. Walt szembekerül azzal a helyzettel is, hogy sógora, Hank (Dean Norris), aki DEA-ügynök, nyomozni kezd a rejtélyes kábítószer-maffiózó Heisenberg után, aki ő maga. Párharcuk a sorozat egyik legérdekesebb színfoltja.
A végső kép azonban nem túl biztató: Walt egész magánélete rámegy a met-főzésre és az alvilági ügyeire, viszonya elromlik feleségével, Skylerrel (Anna Gunn), és idővel Jesse is az ellenségévé válik. Végül már az utolsó részekben az életéért küzd, amit nem elsősorban a rák fenyeget, hanem egy másik banda és Hank. Bár mindkettőt legyőzi, ez az életébe kerül. Személyes észrevételem, hogy nem élvezi sohasem vagyonát, noha milliókat keres. Egyedül egy sportautó megvásárlása az, ami feldobja, no meg a hatalom, amivel új státusza jár.
Élhetett volna nagyvilágibb életet, utazgathatott volna, kedvteléseire költve, ám sosem tette. A sorozat nagyjából 1 év története egyébként, egyetlen évé, mely hihetetlen sok kalandot hoz a központi karakterek addig unalmas és átlagos életébe. Ami az alakításokat illeti: természetesen Walter bőrében Bryan Cranston a legjobb, illetve nálam még Hank karakterében Dean Norris és Fring karakterében Giancarlo Esposito tud emlékezeteset nyújtani.
Tetszett ez a sorozat, alig egy hónap alatt végigpörgettem, napi 2-3 rész megtekintésével. Népszerűségének, világszerte egyértelmű és hihetetlen sikerének egyik oka szerintem, hogy átélhető a sztorija, és olyan karakterekkel van telepakolva, akikkel könnyű azonosulnunk. Mondhatni: szinte mindenki megtalálhatja azt a figurát a történetben, aki hozzá legközelebb áll. Nálam erős 4 csillagos produkció, az utóbbi 20 év egyik legjobb sorozata. Érdemes újranézni, ha még nem tetted meg eddig.

91 Totál szívás (2008)
Walter, a középiskolai kémiatanár épp 50. születésnapját ünnepelné, amikor megtudja, hogy tüdőrákban szenved, és mivel a betegsége már a végső stádiumban jár, alig egy... több»
Szereplők: Bryan Cranston, Aaron Paul, Krysten Ritter, Bob Odenkirk, Danny Trejo