2024.10.06 11:11 Arte Peritus Olvasottság: 1358x
14

Visszaesés az első részhez képest

Bevallom, nekem az első rész tetszett, mert szeretem a meghökkentő dolgokat. Adott egy 333 emelet mély, speciális toronyház, mely nem az égbe magasodik, hanem a mélybe nyúlik, mint egy gödör (le a föld alá). Így is emlegetik a filmben: a gödör. A szinteken mindenhol két ágy két emberrel, akiket egy szobájuk közepén kialakított aknában járó platform táplál. A platformon élelem érkezik minden nap, de ahogyan egyre lejjebb és lejjebb halad, elfogy róla minden, mert a feljebb lévő szinteken többet vesznek le róla, mint amennyi az életben maradáshoz kellene, így körülbelül a 60-70 emelettől lefelé már szinte semmi nincs rajta.

Odalent tehát éheznek, és vagy öngyilkosok lesznek, vagy egymást eszik meg. A lakók egy-egy hónapot töltenek egy-egy szinten, aztán álmukban áthelyezik őket máshová. Így előfordulhat olyan, hogy valaki mondjuk a mínusz tizedikről a mínusz 200 emeletre kerül, ahol éheznie kell egy hónapon keresztül. Vannak szabályok is: a platformról nem lehet levenni ételt tartalékolás céljából, mert akkor vagy felmelegítik, vagy fagypontra hűtik a bűnelkövető szobáját. Mindenkinél lehet egyetlen tárgy, amit magával hoz (ez lehet bármi: könyv, kés, párna, akármi). A lakók önként vállalják az egészet pénzért vagy egyéb előnyökért, előre megszabott időre: van, aki fél évet vállal, van, aki egy évet, és van, aki még többet.

Visszaesés az első részhez képest

Az első rész főhőse Goreng, a második részben több központi karakter is van, az egyikük Perempuán (Milena Smit), egy túlélni akaró nő, másikuk a kövér Zamiatin (Hovik Keuchkerian). A második részben kialakul valamiféle rend a 333 szint között: a rabok elkezdenek kommunikálni egymással, és elhatározzák, hogy mindenki csak azt az ételt veszi le a platformról, amelyiket megjelölt, mikor bevonult a gödörbe. Így elvben mindenkinek jut kaja, még a legalsó szinteken is. (Bár azt hozzátenném, hogy a körülbelül 2X4 méteres platformon [vagy inkább 1,5 X 2,5 méteresen] szerintem nem férhet el 333 szintnek elegendő étel, akárhogyan is osztják be, és bármennyire is minimális részt vesz le róla mindenki.)

Ami viszont érdekes szerintem: az egész történet egy sajátos, szürreális társadalomkritika. Az emberi társadalom is egy hasonló, vertikális rendszer ugyanis, ahol a legfelül állók – kihasználva helyzetüket – jobban pazarolják bolygónk erőforrásait, és élősködnek a többieken, így lejjebb nyomorognak az emberek, legalul pedig milliók éheznek. Pedig, ha az emberiség legfelső rétege adna a vagyonából a lejjebb lévőknek, akkor nem lenne sehol éhezés a Földön.

A második részben a gödörben kialakított rend a mai modern államberendezkedéseket szimbolizálja: a rendszer kényszerít bennünket bizonyos szabályok betartására – ez a demokrácia –, ám ezt mindig megpróbálják felrúgni, mert egy idő után diktatúrába fajulhat. Éppen úgy, ahogyan a filmben is történik: a gödör vezére (Oscar Jaenada) kézlevágással bünteti azokat, akik megszegik az egy ember - egy étel szabályt, és a választott ételük mellé mások ételét is megeszik. A végeredmény egy lázadás lesz, melyben az egyik szinten összecsap egymással a szabályt követők és a szabályt elvetők, vagyis a lázadók csapata.

A film innentől válik kaotikussá, a legvége már teljes katyvasz. Mintha a készítők és Galder Gaztelu-Urrutia rendező nem tudná, hogyan is zárja le az egészet. A Platform önmagában egy megdöbbentő film, és az alapgondolata tényleg hatással van ránk. A legelső rész 90%-ban meg is valósítja a történet üzenetét, ám a második fejezet visszaesés sajnos. Értékelésem 3 csillag. Csak az vállalja be, aki látta a legelső részt, és elgondolkodott rajta, plusz bírja a szürreális sztorikat!

horror | sci-fi | thriller

Egy izgalmas utazás, amely lehetővé teszi a sötétség megközelítését, ahová félelmetes belenézni. A néző polgári felelősségére apellál, és arra kényszeríti, hogy... több»

14