Nehezen rágtam át magam az első pár részén, majd unottan az utolsó részeken.
De a színészek játéka jó volt, főleg a gonoszoké. Furán hangzik, de tényleg döbbenetesen jól alakítanak.
A két főhős esélyt kap (imádják a koreaiak az ilyen időutazós témáka... Többt), hogy újraéljék az életüket, hibáikat kijavítva. Negyvenévesen meghaltak, és harmincéves koruktól esélyt kapnak a „túlélésre”.
A koreai kultúrát tárja elénk egy színes cukormázba csomagolva, de ha valaki lebontja a mázat, kiderül, hogy nagyon szörnyű a valóság. Az iskolai zaklatástól, a családi, munkahelyi, lelki, testi terrorizálásig, hogy a nőknek mennyire nehezebb az érvényesülés, hogy a családi hierarchia mennyire rányomja bélyegét a fiatalokra....
Összességében egy szerethető kis sorozat, főleg hogy boldog véget ér, és így az emberben megvan a boldogságérzet és a remény, hogy mindig lehet jobb, hiszen tudsz változtatnia. Azt gondolná az ember, persze könnyű úgy, ha tudod, min kell... igen ám, de ha változtatsz valamin, akkor a környezet is változik, így nem tudhatod, jó irányban változtatsz-e. Erre épül a sorozat...
