Goyo

A címszereplő egy Asperger-beteg ember, aki mélyen szereti Vincent van Gogh munkásságát, aki idegenvezetőként dolgozik egy múzeumban. Szigorú rutinnal éli az életét, mígnem megérkezik a történetbe Eva, az új kolleganő, aki éppen házassági válsággal küszködik. A két megsebzett karakter utat talál egymáshoz, közösen fedezik fel a szeretet és az önbecsülés világát. A főszereplők meggyőző alakítással hozzák a forgatókönyvi feladatukat, a kiszolgáltatottság, az érzékenység és az erő jelenlétét. Sikerül olyan drámát alkotniuk, amivel őszinte és megindító pillanatokat szereznek szerelmi történetükkel a nézőnek. Goyo gátlástalan szókimondása beavat minket az intim magányosságába, egy törékeny, finom világba, ahol más a rend, mások a fogalmak, és abszurd a logika. Nincs hiány humorból, a stílus élvezetes és hiteles. A film egy ajánlott, könnyed hangvételű romantikus vígjáték, egy empatikus, őszinte mese, ha úgy tetszik egy élvezetes, színes festmény – ugyanakkor feltárja a valóságot a különleges szükségletekkel küzdő ember hadjáratáról és kihívásairól.

Annyit elárulhatok, hogy annyit lehet benne becsülni, hogy egy kicsit más megközelítéssel próbálkozott, de ettől függetlenül gyengécske lett.