Nálam a film címe verte ki a biztosítékot, egyből Michael Douglasra és a The Game című 97-es filmre gondoltam. Aztán a kádárizmus fekete Volgás, besúgós KGB-s, AVH-s, Stazi-s miliőjében találtam magam. De hát milyenek is vagyunk mi magyarok? Pont ilyenek. Képmutatók. Érvényesülni akarók. Nem hinném, hogy pl. a dánok értik. Talán a szlovákok, a lengyelek, az NDKs-ok? A „Hej, te bunkócská”-t énekeljük, közben ruszkik haza, most meg vissza. Hány ilyen film volt már? Nyilván mindegyikből csak egy. Csak ez a vonal. Nem is értem, ez egy helyi betegség. Mutatjuk, hogy milyen rossz volt itt, és csak mi értjük. Szenvedünk tőle, de élvezkedünk benne. Mi ez, ha nem önsajnálat? Ungarische paprika, tessék megijedni! A film nem szűkölködik fordulatokban, néha egy kicsit vontatott. Szeretnivaló. Az élet diktálta szerencsétlenségeivel, az alig forgatható helyszínekkel, a bekopott lépcsőházi korláttal. Mohás kőfalakkal. Ahogy mondtam, a film szerethető, még akkor is, ha szinte minden autónak ugyanolyan rendszáma volt és a kompakt magnókazettát is csak 64-ben kezdték gyártani. Kulka János pedig megint bizonyított, hogy zseniális. A fiatalok is remekeltek, minden elismerésem az övék, csak néha akadozott a hitelesség. De vissza az eredeti címhez, habár semmi köze nincs hozzá. Játszmának ez is játszma. A magyar verzió.
Még nem erősítetted meg az e-mail címed!
Kérjük, lépj be a levelezési fiókodba és a regisztrációkor kapott e-mailben kattints a megerősítő linkre.
Ha nem kaptál ilyen e-mailt, akkor kérjük, kattints a lenti "Megerősítő e-mail újraküldése" gombra.
