
Milyen jó, hogy vannak visszaemlékezések, könyvek, filmek a háború borzalmairól, mert az emberek emlékezete véges, meg el is akarják felejteni az átélt borzalmakat. 1940 nyara Belgium és Franciaország számára a német megszállást jelentette, a bevehetetlennek vélt Maginot vonalat megkerülve a Wermacht seregei Párizsban győzelmi parádét tartottak. A civil lakosság többsége fejvesztve menekült a németek elől. Egy ilyen vonattal történő menekülés történetét vitte filmre 1973-ban Pierre Granier-Deferre. Számomra fontos, hogy kiváló színészek szerepeljenek a látott filmben, ebben az esetben ez a kívánságom teljesült is, hiszen Romy Schneider és Jean-Louis Trintignant már azelőtt is bizonyították tehetségüket. A fekete-fehér háborús felvételek hatásosan ellensúlyozták a kibontakozó szerelmi szálat. Ebben az életveszélyes helyzetben nem is nagyon lehet elítélni a történteket, hiszen egymásba kapaszkodva próbáltak elfelejtkezni a körülményeikről. Csak a vakszerencse mentette meg őket a németek brutális, a civileket sújtó támadásaitól. Az érzelmes és a végső kimenetelt csak sejtető befejezés méltó lezárása volt ennek az egy emberpárt érintő háborús történetnek.
Nagyon csodálkozom, hogy annyi színészt próbáltak ki Trintignant magyar hangjaként, mert Mácsai Pál hangszíne tökéletes volt a francia sztár „magyarítására”. Az ISzDB szerint 44 filmjét szinkronizálták, és 30(!) színész adta kölcsön a hangját számára. 5-5 alkalommal Fülöp Zsigmond és Mécs Károly került kiválasztásra.
A számtalan Maigret-történet írója, Georges Simenon (1903–1989) a "magas" irodalomban is sok jelentős művet alkotott. A film alapjául szolgáló, azonos című regény magyarul 2017 óta olvasható. Fordítója Barta Tamás, gondozója pedig az Agave Könyvek kiadója.