
FILMINFÓ
Író: Gádor Béla

83 Állami áruház (1953)
83 Állami áruház (1953)
83 Állami áruház (1953)
83 Állami áruház (1953)
83 Állami áruház (1953)
83 Állami áruház (1953)
Vasárnap este néztem meg először. Tökéletesen hozta, amit egy filmtől én (személy szerint) elvárok, ami az, hogy kikapcsoljon. Könnyed, kellemes történet, a hibáikkal is szerethető karakterek. A romantikus szál teljesen természetes, semmi erőltetett. A “rossz fiúk” ábrázolása is bizonyos értelemben egyszerű, de szerencsére nem okoz lelkifurdalást, hogy most a szürke antihősnek vagy a jó fiúknak szurkoljunk-e. A jó jó, a rossz rossz, de mégse az a velejéig rossz, aki népirtást tart egy esős szombaton. Latabár-film, szóval az ember már az elejétől készülhet a humorra és az együtt éneklős dalokra. Ha jól tudom, mégpedig ezt olvastam több helyen is, ez a mű eredetileg propagandafilmnek készült, de a rendező olyannyira túltolta, hogy igazából (szándékosan) kiparodizálta a rendszert. És ha ez tényleg így történt, akkor a rendező zseniális módon fogalmazta meg a rendszerkritikáját úgy, hogy mégis cenzúra-kompatibilis legyen. Biztosan újranézem.
Tizenéves lehettem, amikor először láttam ezt a filmet, csak akkor koránt sem tudtam úgy értékelni, mint most. Megnevettetett, ugyanakkor érzelmileg is felkavart. Nagyon jó volt újra látni "LATYI" páratlan és feledhetetlen alakítását. A rendező és a ... Több
Nagyon bájos és kedves filmtörténeti emlék. Kiváló színészekkel. de nem a legjobb magyar film, az TUTI!