Egyik kedvencem. Szívet melengető, vicces, drámai, megható, izgalmas. Nem tudom, mi ütött az amerikaiakba, hogy ott bukás lett. Sajnos, aktuális ma is. Mindenképpen ajánlom.
Jane Austent igazán a britek tudják jól filmre vinni (na jó, egy-két kivétellel). A jellemábrázolásban utolérhetetlen volt az írónő, itt is méltón követik a hagyományt. Aki nem ismeri a történetet, biztosan szorít majd szegény Miss Anne Elliottnak.
Kedves, kissé bugyuta, de vicces történet. Nem olyan, mint a többi családi animáció, ami a felnőtteknek is egyenértékű szórakozás, de egy álmos délutánon minimális agymunkával is kuncoghattam néhány jóízűt. Gyerekkoromban is szerettem az ilyen meséket, nosztalgiáztam egy olyannal, amit akkor nem láttam :)
Remek musical. Érdekes, hogy Webber együtt dolgozott a rendezővel, főleg a szereplőválasztásokba szólt bele, szerencsére :) Fantomnak kifejezetten rockosabb hangot akartak, hogy ellenpontozza Raoul kifinomult hangját. Emmy Rossum gyönyörű és csodálatos, a debütáló jelenetében olyan, mint Sissy királynénk.
A film csodálatosan egyensúlyoz a tobzódó látvány és a giccs határán, és nem esik át rajta. Az álomszerű jeleneteket csak filmen lehet ilyen tökéletesen megvalósítani, ezért ezt a darabot színházban már bajosan tudom majd ennyire élvezni.
Ó igen, a nyerő párosítás: Shakespeare és Kenneth Branagh! A rendező stílusjegyei: háromszög alakban felsorakozó udvartartás, nagy, szimmetrikus terek, virágsziromeső az emeletről mind láthatóak. A hideg fény skandináv atmoszférát teremt.
Itt döbbentem rá, miért nem jó Shakespeare-t olvasni: mert csak egy rendező tudja nekem elmondani, mi van a szereplők kimondott szavai mögött, láttatni a ki nem mondottat. Nekem ez a feldolgozás tetszett a legjobban (bocs Zefirelli és Mel Gibson)
73 Kedves ellenségem (1985)