
Filmkritika (4)
Báránybőrbe bújt farkas - Apostle
Miközben zseniális műfaji film, közben a Greenpeace-t és a PETA-t is megszégyenítő kampányfilm a természet kizsákmányolása ellen, khm, vagyis, akarom mondani, ez a film is csak a hanyatló nyugat ópiuma, ugyanis a globális felmelegedés humbug, csak a háttérhatalom találta ki, hogy ezzel is baszogathassák a szerencsétlen csinovnyikokat és még egy bőrt lehúzhassanak róluk, a Föld meg egyébként is lapos. Há’ nem? De. Több
Amikor először találkoztam a filmmel rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Tetszett az enyhén lovecraft-i felütés, a sziget, mint helyszín és a titokzatos kultusz. A film megtekintése után azt kell, hogy mondjam nem okozott csalódást, aki viszont egy lovecraft-i horror filmre számít csalódni fog, a mozi sokkal inkább a kelta mitológiából merít – abból viszont zseniálisan. Több
Kiknek ajánljuk? Azoknak az olvasóknak, akik szeretik a lassabban felépülő hangulatos horror filmeket. Akik szeretik a lovecrafti novellák és a The Wicker Man hangulatát. Több
Hiába van benne egy csomó jó ötlet, a legtöbbel kapcsolatban mégis valamilyen hiányt érzünk, mire elindul a stáblista. Több
Hasonló filmek
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.