A Római Birodalom dicsőséges napjaiban egy faluban ádáz francia harcosok tartják sakkban a katonákat.
(Hupka Adrián)
FILMINFÓ
Sorozat áttekintés

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
A régi mesét és a képregényt is igazán szerettem, így kritikus szemekkel néztem, amikor kiderült, hogy lesz a Netflixen egy animációs rövid sorozat is hozzá. De hál istennek meglepően jól sikerült. A végére már igazán sajnáltam, hogy nem több részesre tervezték, mert elnéztem volna még Obelix jellemfejlődését, mert pont mire szegény már átértékelte volna magát, addigra lett hirtelen lezárva a történet. Tanulság vagy igazi fejlődéstörténet így nem igazán figyelhető meg sajnos. Igazán furcsa volt számomra a régi filmhez, animációshoz és a képregényhez is viszonyítva, hogy Asterix és Obelix figuráját is valamilyen szinten kicsit megreformálták. Szerintem nem tett jót a szereplők hátterének, jellemének, ahogy és amit változtattak. Obelix mindig kicsit butácska, de jólelkű és bátor volt. Most meg teljesen elnyuszisították a karaktert. Asterix meg rendesen rosszindulatú lett, hogy féltékeny volt Obelixre a főnöksége miatt. Pedig máshogy a varázsfőzet nélkül nem menekülhettek volna meg, ha a druidának nem jön vissza az emlékezete, de ezt ugye nem tudhatták, hogy egyáltalán be fog-e következni, és ha igen, akkor vajon mikor...