
Filmkritika (5)
Elcsorog tehát a száz perc, vész, akinek vesznie kell, és pár karcolással megdicsőül mindenki, aki átmegy a nagy erkölcsteszten (még a szecskázásra ítélt, vagyis senki által nem keresett pénzzel sem menne át Mexikóba). A fizika és józan ész szabályait megerőszakoló film pedig lassan elfoglalja méltó helyét a szürke és lélektelen moziknak fenntartott rekeszben. Több
A Hurrikán meló egy korrekt iparos munka, ami nem tör nagy babérokra. Vállaltan a középszerű filmek palettáját célozza meg, ahonnan nem lóg ki, sőt olykor még jól is teljesít. Egy tökéletes recept alapján készült tökéletlen film. Több
A Hurrikán meló c. filmet az a Rob Cohen rendezte, aki az első Halálos iramban filmet, és így nagyjából el is mondtam minden húzóerőt, amit reklámként ki lehetett használni. Bár érződik helyenként valami párhuzam a két alkotás között, de ez a film harmatgyengén muzsikál, pedig nagyon igyekeztem találni benne élvezeti értéket. A nemek aránya röhejes, hiába akciófilm, összesen öt női karakter jut kisebb-nagyobb játékidővel legalább tizenegy férfi főszereplőre, ami egy pontig nem zavart, de ebből két nő mellékszereplő, pár percnyi szereppel, egy pedig azért van ott, hogy a fél melle kint legyen a film végéig. Mármint az egyik mellének a fele. Ha valakinek ez spoiler, bocsánat – bár inkább visszakanyarodok, ez is lehet reklám… Több
Hasonló filmek
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.