Cléo 5-től 7-ig

Igazi női film. Érzelmek, hisztik, fájdalmak, hiányok, félelmek, örömök. Minden egyben, kavarog, és meghatározza a napjainkat. Nem könnyű a betegség tudata, és ha sikerül jó hangulatba kerülni, akkor könnyebb bizakodónak lenni. Nem túl eseménydús, mégis mintha egy fél élet lejátszódna benne.

A látott filmekre emlékeztető feljegyzéseimben írtam: „Még nem láttam az egyetlen új hullámos, nő által rendezett híres filmet”. Mondhatom nem sokat vesztettem vele, bár a főszereplő nő nagyon bájos volt. Biztos, hogy a maga korában (1961) nagyon újs... Többzerű, szokatlan megoldásokat felvonultató film lehetett, véglegesen szakított a gyűlölt „papa mozi”-jával, de ma már a szinte cselekménynélküliség számomra meglehetősen unalmassá tette. Csak jöttek-mentek benne és ökörségeket beszéltek.