
Érdekességek (14)
A film összbevétele 7 000 000 dollár volt (imdb.com).
A filmbéli "baba" becenevet is kapott Jack Nance által. A színész Spike-nak (magyar: Tüske) kezdte el becézni, amelyet később a stáb többi tagja is el kezdett használni.
David Lynch elmondása szerint a forgatókönyv megírásához Kafka elbeszélése, az Átváltozás, illetve Gogol novellája, Az orr szolgált inspirációul.
Mel Brooks, Hollywood egyik nagy komikusa amikor találkozott Lynch-el, az elsőfilmes szerzővel, szó nélkül átölelte, és rákiáltott: „Maga nem normális! Szeretem magát!”
A Radírfej bemutatása után Lynchet „az első amerikai szürrealistaként” ünnepelték.
Egy interjúkötetben Lynch így nyilatkozik a film kapcsán: „A Radírfejjel úgy voltam, hogy inkább éreztem, mintsem kigondoltam. Nagyon csendes folyamat volt az, ahogy a bensőmből a filmvászonra került. Felvettem egy képsort, adtam egyfajta tempót neki, aláraktam a megfelelő hangokat, és aztán eldöntöttem, hogy működik-e vagy sem. Manapság eddig a pontig eljutni milliószor több beszéddel jár. Ha az ember Hollywood-ban nem képes leírni az elképzeléseit, vagy nem tudja jól tálalni őket, netán annyira elvontak, hogy nem is lehet megfelelően tálalni őket, akkor az ötletnek esélye sincs a túlélésre. Az absztrakció lényeges eleme a filmnek, ám nagyon keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy mindent kockára tehessenek a filmművészetért. Az alkotás önmagunk kiterjesztése, ezért bármikor, bármit alkossunk is, veszélyes terepre merészkedünk. A művészet kockázattal jár.”
Hasonló filmek
A film forgatása 5-6 évig tartott, ami hihetetlenül hosszú idő egy alig másfél órás film esetében, a valósághoz azonban hozzátartozik, hogy a rendező saját pénzből, szívességekből, és némi iskolai támogatásból hozta össze a filmet, amihez a színészek nagyfokú önfeláldozására is szükség volt.
A film szerepel Steven Jay àltal szerkesztett, 101 horrorfilm film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című filmkritika gyűjteményben.
A film eredetileg egyetemi projektként indult, de végül csak öt évvel később sikerült befejezni. Azért tartott ilyen sokáig a forgatás, mert mikor elfogyott a pénz, leálltak, majd mikor David Lynchnek sikerült újra pénzhez jutnia, összehívta a stábot és újra forgattak pár részt, és így tovább. Jack Nance ezért öt éven át viselte a filmben látható frizuráját.
Amikor Stanley Kubrick forgatta a Ragyogás c. filmet Jack Nicholsonnal, a forgatás megkezdése előtt a stáb összes tagja számára kötelezővé tette a Radírfej c. film megtekintését.
A film forgatása több, mint 5 éven át tartott.