
Érdekességek (11)
A film összbevétele 8 556 940 dollár volt (imdb.com).
Ez a film volt Mark Jones első rendezése, korábban elsősorban tévésorozatoknak készített forgatókönyveket.
A film író és rendezője, Mark Jones egy interjúban elárulta, hogy már 1985-ben elkezdte írni a forgatókönyvet, ami számtalan változáson ment keresztül a film első felvételének megkezdése előtt.
A manósmink felvitele három órát vett igénybe, és a leszedése is közel egy órán keresztül tartott.
Egy interjúban a koboldot alakító Warwick Davis elárulta, hogy ő kezdetben egy egyszerű horrorfilmez írt alá. Az, hogy végül a film sokkal inkább lett egy horrorkomédia, Mark Jones-nak, a film írójának és rendezőjének köszönhető.
Ez az alkotás volt a Trimark Picture első filmje.
A film sokak számára egy másik címen lehet ismerős, ez pedig A törpe bosszúja.
Hasonló filmek
A filmet 1991.10.28. és 1991.12.03. közt forgatták le, de csak 1993.01.08-án mutatták be.
A gyilkos koboldnak végül hat részt készítettek, és még egy újrafeldolgozást is megélt 2014-ben.
A koboldot alakító Warwick Davis eleinte nagyon nem szerette ezt a filmet, idővel mégis meggondolta magát, és a további részekben is elvállalta a kobold szerepét.
Jennifer Anistonnak ez volt az első főszerepe. Ezelőtt csak tévéfilmekben és sorozatokban szerepelt, és ott is inkább mellékszereplőként.