Örülök hogy rátaláltam erre az oldalra, mert gyerekkorom óta imádom a filmeket. Elsősorban a horror és a thriller műfajokat kedvelem, illetve a 80-as években készült filmeket.
Felejthető újrázás Az elmúlt napokban szép sorban újranéztem a korábbi "Tudom, mit tettél tavaly nyáron"-filmeket, elsősorban azért, hogy a tavaly bemutatott változatát minőségében reálisan el tudjam helyezni a korábbi filmekhez képest. Lássuk hát, hogy milyen is lett a 2025-ös "Tudom, mit tettél tavaly nyáron" című film!
Nagyon vacilláltam a film pontozását illetően, ugyanis voltak egészen értékelhető pillanatai is jelen produkciónknak, de eme értékelhető dolgok úgy nagyjából a játékidő utolsó negyedére egyre jobban elfogyni látszódtak. Ráadásképpen pedig egy olyan befejezést kaptam, amelynek nagymértékben sikerült még kivívnia az ellenszenvemet is a történetével kapcsolatosan.
Az első gondolatom, amikor elős... több»
A kampó vinné el ezt a filmet! Mielőtt sort kerítenék a tavalyi év során bemutatásra került "Tudom, mit tettél tavaly nyáron" filmre, gondoltam, gyorsan felelevenítem az emlékeimet a korábbi részeiről. Amíg az 1997-es és annak az egy évre rá következő második része még mai szemmel nézve is teljesen fogyasztható alkotás, addig a 2006-os "Örökké tudom, mit tettél tavaly nyáron" méltán felejthető alkotás lett. Lássuk hát, hogy mi borzalmakat tartogat nézőjének jelen filmünk!
Véleményemet azzal indítanám, hogy míg az első két részét a szériának már nemegyszer láttam, addig szerintem eme részéhez lehet, hogy talán most volt először "szerencsém" (bár azt se tartom elképzelhetetlennek, hogy a tudatom teljesen érthető okok miatt ... több»
Újra lesújt a kampó Mielőtt megnézném a tavalyi év során bemutatott "Tudom, mit tettél tavaly nyáron" legújabb változatát, gondoltam, bemelegítés gyanánt felelevenítem az emlékeimet a korábbi részeivel (meg persze hogy legyen egy aránylag friss viszonyítási alapom az új filmnél). A régmúlt emlékeimben kutatva valahogy úgy rémlett, hogy nekem a második rész volt a kedvencem eme szériából, de ez már rég volt, tehát pont itt volt az ideje annak, hogy felfrissítsem az emlékeimet a "Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron" című film kapcsán. Lássuk hát, hogy milyen is volt a film!
Az 1997-es "Tudom, mit tettél tavaly nyáron" című film kimondottan szépen teljesített a mozik pénztárainál (mindössze 17 millió dollár... több»
A bosszúálló kampós gyilkos színre lép Gondoltam, mielőtt sort kerítenék a tavalyi évben bemutatott "Tudom, mit tettél tavaly nyáron" legújabb feldolgozására, kissé felelevenítem az emlékeimet a korábbi részeivel. Én sem voltam anno kivétel azon emberek között, akik régen nagyon is kedvelték ezt a filmet (talán eme horrorszéria második része még egy fokkal jobban is tetszett nekem), de az nagyon rég volt, és most újranézve Jim Gillespie filmjét, azért azt már látom, hogy annyira nem öregedett jól eme produkció, mint mondjuk sok más hasonló témájú alkotás a '90-es évek második feléből. Lássuk hát, milyen is volt a film!
A film történetét nem szükséges, gondolom, hosszasan ecsetelni, hiszen a maga idejében egy nagyon is felkapott h... több»
Se nem vicces, se nem igazán véres Még valamikor a tavalyi év vége felé láthattam jelen filmünk előzetesét, bár már akkor sem igazán tűnt egy olyan produkciónak, amely helyet követelne a legjobb horror-vígjátékok palettáján. Mind a rendező személye, mind pedig a filmbéli színészek miatt mindenképp szerettem volna egy esélyt adni a Prérifarkasok című alkotásnak. Sajnos megbántam! Na, de lássuk, hogy mi is mehetett félre jelen filmünk esetében!
Tulajdonképpen szerintem minden! Kezdjük maga a történet alapjaival (mert azt még úgy-ahogy el lehetett fogadni). Amerikában már egy jó ideje valós veszélyforrásnak számítanak a prérifarkasok, ugyanis egyre többet merészkednek be az emberlakta területekre ételmaradékokért, így szinte elk... több»
63 Tudom, mit tettél tavaly nyáron (2025)
Az elmúlt napokban szép sorban újranéztem a korábbi "Tudom, mit tettél tavaly nyáron"-filmeket, elsősorban azért, hogy a tavaly bemutatott változatát minőségében reálisan el tudjam helyezni a korábbi filmekhez képest. Lássuk hát, hogy milyen is lett a 2025-ös "Tudom, mit tettél tavaly nyáron" című film! Nagyon vacilláltam a film pontozását illetően, ugyanis voltak egészen értékelhető pillanatai is jelen produkciónknak, de eme értékelhető dolgok úgy nagyjából a játékidő utolsó negyedére egyre jobban elfogyni látszódtak. Ráadásképpen pedig egy olyan befejezést kaptam, amelynek nagymértékben sikerült még kivívnia az ellenszenvemet is a történetével kapcsolatosan. Az első gondolatom, amikor elős... több»