
Vélemények (6)
Ez egy kiváló dráma keserédes, amolyan belgás humorral fűszerezve. A film nézése közben nem tudod eldönteni, hogy nevessél vagy sírjál a három bajtárs történetein. Ez a film nagyban hasonlított egyik nagy kedvencemhez a „Három csillag” angol/brit filmhez, ahol békét keresnek a fiúk, de ebben a belga filmben ez teljesen más szemszögből, ellentétesen vizsgálta a történetet. Három jó barát, Joseph, Phillip és Lars köré összpontosul a film sztorija, akik a húszas éveikben járnak (egészséges fiatal férfiember ilyenkor duzzad az erőtől). Joseph látássérült, Phillip lebénult, Lars pedig daganatot kapott. Van valami, amiben mind hasonlítanak egymásra, közös a sorsuk, ez pedig az, hogy még mindhárman szüzek. Keresik az első szexuális élményt, ezért azt tervezik, hogy végigjárják Spanyolországot, ahol vágyuk sorsa vár rájuk, ami beteljesedhet. De ami ellenük áll, az a szüleik és természetesen a betegség. A film többi része elárulja nekünk, hogyan győznek le mindent, és érik el a céljukat. Hát nem semmi film, az egyszer biztos...
Egészen különös film három belgiumi testi fogyatékos férfiról, akik el akarják veszteni a szüzességüket egy spanyolországi különleges bordélyban. Néha viszolyogtató, néha összeszorul az ember szíve, de néha mulatságos is. Nekem Lars volt a legszimpatikusabb. Újra azért nem szívesen nézném meg.
Feelgood, vicces, elgondolkodtató, megindító. Ezek egészen jó egyvelege. Akibe szorult egy kis érzelmi intelligencia, annak tetszeni fog, bár csak egyszernézős.
Ennél feleslegesebb időtöltést el se tudtam volna képzelni. Ezt az időt már tényleg nem kapom vissza. Igaz, hogy ez közhely, de teljesen rá illik. Nem éreztem késztetést arra, hogy végig nézzem. Befejeztem igazából, de a végén feltettem a kérdést: Minek?
Nekem ez a film nem tetszett. A történet sablonos, a humora egyáltalán nem jó. A színészekre nem igazán lehet panasz, de egyszer elég megnézni, mivel nem valami szórakoztató!