
Filmkritika (1)
Így kell eladni a kínai mitológiát a fiatal közönségnek
Új animációs filmet mutatott be a Netflix Lunaria – Kaland a holdon címmel, ami megidézi a Jégvarázst, a Mulant és a Fel!-t is, a végkifejlet mégis kicsit erőltetettnek hat, főleg úgy, hogy minden harmadik percben énekelni kezd a főszereplő - még ha azt a körülmények nem is kívánják meg. Egyszer nézős animáció-dózisnak éppen elegendő, emlékezetes gyerekmeséhez viszont sajnos kevés Több
Hasonló filmek
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.