
Vélemények (16)
Kiválóan elvoltam ezzel a kis romantikus sztorival. A kolumbiai származású Sofia Carson szerintem remek alakítást nyújt, és sok a jó szám is, ami bizonyítja, hogy a filmezés mellett zenével is foglalkozó színésznő tényleg tehetséges énekes is. A sztori nagyon egyszerű, kapunk bonyodalmakat, szerelmi történetet, pici romantikát, és főleg emberi konfliktusokat érdekes karakterekkel. Két fiatal összecsiszolódását láthatjuk, akik kezdetben két külön világlátást képviselnek. A fiú katona, az erőskezű irányítás híve, a rend és kicsit konzervatív világkép követője. A lány viszont liberális felfogású, szabadságvágyó. Ám bebizonyosodik: a működő párkapcsolathoz csak szerelem kell. Főleg akkor, ha a férfi harcba indul, a lány pedig otthonról aggódhat érte. Ezen a ponton a kölcsönös előnyökért megkezdett kapcsolat-színjáték valóságba és igazi szerelembe csap át. Ami az értékelést illeti: nálam erős négy csillagot kap a film, főleg Sofia Carson alakítása miatt. Viszont elsősorban a romantika kedvelőinek ajánlom leginkább.
A 83%-ot erős túlzásnak érzem. B kategóriás filmnek viszont jó. Szépen fotografált, jó a zene, Sofia Carson tehetséges énekes, a filmet láthatóan neki írták. A történet ennek ellenére naivan átlagos, bár a megfelelő pontokon ügyesen nyomogatja a k... Több
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
A magas pontszám miatt egy szép, romantikus filmet vártam, de sajnos elég gyengécske. Az alapsztori rettenetesen kiszámítható, semmi eredetiség nincs benne. Nem túl hiteles a két fiatal szerelme sem, a forgatókönyv iszonyú elnagyolt, így végig kívül ... Több
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Adott egy befutni vágyó énekesnő, akinek megvan a határozott véleménye mindenről, és szívesen is oktat ki bárkit arról. Amikor összefut a katona sráccal, őt is kiosztja, de arra jó lesz neki végül, hogy érdekből hozzámenjen. Persze a történet nem is ... Több
Elsőre afféle romantikus limonádénak tűnik, de ha elmélyed benne az ember, észreveszi, hogy jók a párbeszédek, a zenék és a konfliktusok is. A főszereplők, Cassie és Luke két eltérő értékrendet vallanak. Cassie (Sofia Carson) egy liberális világképben él, míg Luke (Nicholas Galitzine) igazi katonaként konzervatív ember. Ugyanakkor van bennük közös, hiszen mindketten nehezen boldogulnak, egyikük a gyógykezelése, másikuk pedig tartozása miatt van ráutalva a közös kapcsolatra (és a hadsereg jelentette előnyökre). Nagyon jók a zenék végig a filmben, a kolumbiai származású, csinos színésznő számai feldobják a történetet. Nekem összességében bejött ez a film, noha véletlenül kezdtem bele, végül ott ragadtam a képernyő előtt. Értékelésem azért négy csillag, mert tetszett a filmből áradó üzenet, és élveztem a zenéket, a sztori hangulatát. Ajánlani tudom a romantikus filmek kedvelőinek, és azoknak is, akik szeretik a jó zenékkel aláfestett könnyű kis sztorikat. Százalékban inkább 70, max. 75%-ot mondanék.
Hasonló filmek
Igazi love story, azonban nem túl mázas. Pont annyira romantikus, hogy az ember újra szeretne 20 éves és szerelmes lenni. Imádtam ezt a filmet.
Nekem nem tetszett a színésznő énekhangja, számomra nyávogós, nyekergős, én eltekertem ahol énekelt. A történet jó volt, bár teljesen kiszámítható, semmi meglepő nem volt benne. Egy esti limonádénak elmegy.
Szép, romantikus mese. A szereplők közt megvan a kémia. Nem kell többet várni ennél, azt adja, amit ígér, egy kellemes esti szórakozást.
Az egész történet kicsit gyors volt, de egy filmtől nem is várhatok mást, mégis tetszett. A szereplők megszínesítették az egészet. Sofia Carson-Cassie jó színésznő, igaz, kicsit idegesített. Voltak eltúlzott, olykor irracionális pillanatai, de mint ... Több
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Egynek elment. A két főszereplőt nem igazán értem, miért is szeretett egymásba, azon kívül, hogy volt egy közös barájtuk, nem olyannak tűntek, akiknek túl sok közös témáik lennének. És ez a katona kultusz sem tetszik.