
Vélemények (152)
Igazán meglepődtem, ahogy rápillantottam, hogy már 14 év eltelt a megjelenése óta, ehhez képest kicsit elkésett a második rész. Nagyon humoros és egyedi történet, a legvége a legjobb, mikor már nem ijesztgetnek.
Aranyos kis mese. Nagyon sokszor megnéztem, mindig jókat tudok rajta nevetni, szerethetőek a karakterek.
Eredetileg úgy terveztem, hogy egymás után fogom megnézni a két részt, de végül az elsőt már jó néhány hónappal ezelőtt megnéztem, és várni akartam, míg megnézem a második részt is, csak azután írni ehhez is. És bizony, jól tettem, mert nekem a Szörn... Több
Ezt a filmet a középmezőnybe tudnám elképzelni. Kicsit nehéz volt eldöntenem, hogy mit is érzek vele kapcsolatban. Kedveltem is meg nem is. Egyszer mindenesetre nézhető.
Nagyon kellemes családi szórakozást kínál! Aranyosan próbálja bemutatni a kicsiknek is, hogy nem feltétlen kell félni a "szörnyektől". Nagyon humoros és egyedi történet, a legvége a legjobb, mikor már nem ijesztgetnek.
Nagyszerű alkotás ez a kedves rendezőtől. Nem tudom, hogy miért hurrogják le páran, pedig amire szolgálnának a filmek azt ez az alkotás megadja. Szórakoztat és éberen tart az utolsó percig.
Hasonló filmek
Iszonyatosan tetszettek a karakterek, nem csak a gyerekeknek jó kikapcsolódás a film, de a felnőttek is megtalálhatják benne a számukra érdekes mondanivalót. Szerethetőek és egyediek a karakterek.
Fantasztikusan megrajzolt figurák, szuper kis történet, ami segíthet a gyerekeknek, hogy nem kell a szekrényben lako szörnyektől félni :D Aranyos mese, kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes lehet.
Nem hiányozhat egy gyermek életéből sem. Nagyon jó kis mese, kreatív, eredeti, ötletes, a karakterek pedig nagyon szerethetőek. Igazából egyszeri megnézésre minden korosztálynak ajánlott.
Cuki, tanulságos, szórakoztató. Ezután a film után garantáltan nem fog félni a gyerek egyedül aludni! Nagyon tetszik a színvilága is, igazán kellemes és nyugtató formák és színek. A történet ötletes, jól kivitelezett. Bármilyen korosztálynak ajánlom,... Több
Régen láttam már ezt a filmet, mégis a mai napig azt mondom, imádom. Egyedi történet, egy egészen új világba kalauzol el minket. Gyerekként az ijesztős jeleneteknél mindig izgultam, hatásosak...
A figurák miatt tetszett meg a film, nagyon jó kikapccsolódás, felnötteknek és gyerekeknek egysránt érdemes megnézni. Látvány, humor és jó sztori egyszerre