
Érdekességek (48)
A film összbevétele 28 262 574 dollár volt (imdb.com).
21 100 000 dollár bevételt produkált a film az USA-ban, 1 millió 300 ezer dollárból jött létre a film.
A filmet New York városában forgatták 1975 nyarán.
Az étkezde, ahol a sofőrök esznek, a valóságban is a taxisok törzshelye volt.
Iris szülei igazából Scorsese szülei, Charles és Catherine.
Ez az utolsó Columbia-mozi, melyben még a régi logót használták.
Hasonló filmek
A főszereplő hajkölteménye lószőrből készült.
Jodie a kész mozit a besorolás miatt csak egy felnőtt kísérővel tudta megnézni.
Az 1998-as évben az Amerikai Filmintézet összeállított egy listát, amely tartalmazza a filmtörténet 100 legjobb amerikai alkotását. 2007-ben, 10 év elteltével felülvizsgálták a gyűjteményt, ismét megválasztották a legjobbakat. Jelen film az 52. helyen áll ezen a listán.
A film legkegyetlenebb és legerőszakosabb jelenete, mikor Travis Iris „kiszabadítását” hajtja végre. A cenzúra beavatkozását úgy próbálták elkerülni, hogy Michael Chapman operatőr az utómunkálatok során változtatott a vér színének telítettségén, amitől a vér egyes képkockákon már-már rózsaszínnek tűnik. Mikor évtizedekkel később készült a DVD-változat, Scorsese szerette volna, ha az átszínezett képkockák helyére visszakerülnek az eredeti felvételek, de azok időközben elvesztek. Ráadásul a cenzúrát sem sikerült kijátszaniuk ezzel a fogással.
A forgatókönyv első változatában Travis áldozatai egytől-egyig színes bőrűek voltak. Schrader szerint ez tökéletesen illett a figura lelkivilágához, Martin Scorsese és a producerek azonban elutasították ezt az elképzelést, mert szerintük ez nyílt felhívás lett volna a négerek elleni lázadásra.
Robert de Nirot a filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték legjobb férfi főszereplő kategóriában.
Amikor Travis a Belmore-ban Wizard és egy másik kollégája társaságában van, csupán egy kávét rendel magának, de miután a vizeskancsóba beleteszi az Alka-Seltzer tablettákat, már az látható, hogy egy tányéron egy hamburger is van előtte.