A keresztapa II

Al Pacino és De Niro két feledhetetlen és frenetikus színész, akik itt ebben a filmben és magában ebben a részben is kiválót alkotnak. A néző teljesen bele tudja élni magát, és ez teszi olyan tökéletessé ezt a filmet.

Coppola és Rota. Két korszakos zseni. A második rész sem hoz szégyent az első epizódra... De Niro és Al Pacino brillíroznak. Korhű gengszter- és kultfilm. Mindenkinek ajánlott!ű.

Al Pacino és De Niro két feledhetetlen és frenetikus színész akik itt ebben a filmben és magában ebben a részben is kiválót alkotnak. A néző teljesen beletudja élni magát és ez teszi olyan tökéletessé ezt a filmet.

Hát igen, ez a hideg halál maga, Buddha és Krisztus tökéletes inverze. Bár a film koherens, de két eltérő időperiódusban játszódó szakaszt foglal magában, mégis az első rész folytatása szolgáltatja a fő csapásirányt. Tulajdonképpen mindent feltenni e... Többgyetlen inkarnációra, félresöpörni az egyetemleges lét nagy rendjét – ez elmondható mindkét résszel kapcsolatban. Talán a korai éveket tárgyaló szakasszal kezdve egy kérdéssel kellene kezdenünk – amely mindenkiben ott motoszkál –: honnan is a keresztapa hatalma, kétes respektje. Feltéve, hogy nagyon abszurdak szeretnénk lenni, mit kell tennem, ha én is keresztapa szeretnék lenni. Az leszögezhető, hogy puszta elnyomás és terror nem elég. Apa és fia hozzáállása ugyan más, de mindkettőjük megtett olyan végzetes, elszánt, lelketlen és infernális dolgokat, amely az átlag keresztapa-jelöltektől ad hoc nem mindig várható el. A fiatalkori Vito higgadt, visszafogott személyiség – benne azonban munkál az önvédelmi reflex az egzisztencia védelmében. A barátai által elkövetett kisebb bűncselekmények kevésbé motiválják. Rejtett gondolatai inkább a nagy fogás felé terelik motivációját, amely »kapva kap az alkalmon« metódussal érkezik. A helyi kiskirály húsba vágó arroganciával tartja félelemben a közösséget. Viselkedésmintázata ugyanakkor sakkjátszma-szerű lépésekkel, épp a felszínes gondolatsémák állandó jelenléte miatt felismerhető és támadható. Az elméletből való kilépést a valóságba a morális elveket már sutba vágó, súlyos döntéskényszer helyzete jelenti az ellenfél kiiktatása során. Az érzelmi gátak fesztelen leküzdése és a pszichopátiához közeli tudatállapoton való akut túllendülés egy speciális érzelmi világot alkot. A család nimbusza és annak mindenkori egzisztenciájának makulátlan fenntartása a jövőben egy kétes illúziót ad. A leendő keresztapa fiatalkori másának elméjében a sátáni intelligencia és a normál létmód sekélyes kellékei árnyainak kombinációja viszi magával karakterfejlődését. Végeredményben nem lehet igazában pontosan megmondani, mi a tökéletes recept ennek a pengeélen egyensúlyozó személyiség kifejlesztésének. Persze nem is kétséges, hogy Michael Corleone – a halál védjegye – már beteljesítette a színtiszta maffiavezér modern és végső változatát. Lényéből teljesen kiirtotta az emberségnek a csíráját is. Családja szétmarcangolt szellemtöredékei szerte szét hullanak, míg maga körül halottsápadtra fagyasztja a belül reszkető megmaradtakat. Majd végül ők is elemésztődnek a gyűlöletet fojtogató tüzében. Eme helyt újfent utalni kell Al Pacino valószerűtlenül döbbenetes játékára, ahogyan arcának sátáni hideg ürességet kölcsönözve letaglózza a nézőt. Utánozhatatlan és megfejthetetlen légkör. Folytatása egyébiránt felesleges – bár megtörtént –, hiszen a generációk sorát ilyen kontextusban a végtelenségig lehetne követni. Megtekintése hossza ellenére többször érdemes.