Szerintem remek kis film volt. A sztori alap, semmi extra, de ennek nem is az a lényege. Ami itt a lényeg, az a feszültségkeltés amiben nem volt hiány, emellé fordulatot is kapunk, amire ha figyel az ember, hamarabb is rájöhet, nekem is feltűnt ,de nem gondoltam át azt a részét a dolognak, így meglepetésként ért. Nem lövöm le, hogy micsoda. Ami talán szemet szúrt és nem tetszett, hogy amikor másznak felfele, a kötél, amivel összekötötték egymást, néha eltűnik, máskor meg elöl van rögzítve aztán hátul. Apróság, de feltűnt. Máskülönben több megoldás is lehetett volna a csajok számára már az elején is. Persze egy ilyen helyzetben ember legyen a talpán aki logikusan gondolkozik, ez is érthető. S... több»
Ez a horror nem a látványról és a véres jelenetkre épít mint drámai pszicho thriller elemekre. Azzal, hogy a csenddel játszik nagyobb hatást ér el mintha törne zúzna minden jelenetben. Ha jól visszaemlékszem én gyerekkoromban pont ettől féltem. Csendben a sötétben bármi meghúzódhat és ha csak a legapróbb zajt ejtem biztos előjön valami. Véleményem az, hogy valami hasonlóra próbált rájátszani John Krasinski is amit tökéletesen telibe talált. Ismét gyereknek éreztem magam a moziterem sötétjében. Természetesen amit a Hang nélkül nyújt azt már más filmekben láthattuk viszont, nekem a “Vaksötét” című film ugrott be róla, ott is hasonló elemekkel dolgoztak, de valahogy ez mégis sokkalta érzékletes... több»
Ez a film erősen megosztó lett. Én úgy tekintettem meg, hogy nem vártam tőle nagy volumenű gondolatmeneteket vagy fordulatos cselekményszálat. Ezáltal engem nem ért meglepetésként, hogy egy erősen látványfilmet adtak elénk. Nekem személy szerint bejött a film. Amire vállalkozott azt bőven nyújtani tudta. Pörgős hangulata van ami azért nem meglepő egy ilyen filmnél. Remekül voltak elkészítve a karakterek. Igazi látványorgia volt. A színészek a tőlük telhető legjobbat kihozták a szerepükből. Tényleg egyedüli negatívumként csak a történetet lehet megemlíteni egyébiránt viszont élvezhető.
Erre a filmre én nem voltam felkészülve. Nem számítottam rá, hogy annyira mellbevágóan letaglózó lesz mint amilyen lett is. Kifejezetten tetszettek a próbáknak a trükkös megoldása az, hogy mindegyikbe csempésztek némi fondorlatosságot. Az alkotó emlékeibe visszatekintés szintén nagyszerű ötlet volt. Gyakorlatilag minden mozzanata érdekességeket tartalmazott és nem a játék utalásokra célzok ezzel. Hanem maga a történet megoldásához vezető út csavaros és különleges módon volt kikövezve. Kicsit úgy éreztem, hogy beszippant a film és én is ott vagyok a színészekkel együtt, legalábbis akartam ott lenni. Csodálatosnak tartom ezt a fajta fantáziát. Valahol meg is értettem a karakterek motivációit. ... több»
Először mikor még a bemutatóját láttam a filmnek, azonnal rávágtam, hogy ebben semmi potenciál nem lesz. Viszont mégis úgy hozta a sors, hogy megnéztem és a film végére kiNYÚLtam a nevetéstől. Maga a történet egyszerű mint az egyszer egy de ennek ellenére a hangulata nagyon kellemes és magával ragadó lett. Remek kikapcsolódást tud adni kortól függetlenül mindenki számára. A történetet említettem, hogy nem egy túl bonyolított atom fizika de mégis az amire vállalkozott a film szerintem bőséggel tudta hozni. Tetszett, hogy nem akar több lenni mint ami. Egy egyszerű kellemes családi film ami tökéletes poénokat szállított kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Domhnall Gleeson egyszerűen remekül hozta ... több»
69 Zuhanás (2022)