
Érdekességek (12)
A film összbevétele 3 000 000 dollár volt (imdb.com).
A filmet csak az amerikai és az olasz mozikban mutatták be az eredeti, 102 perces játékidejével. Más országokban egy 96 perces változata került bemutatásra.
Ovidio G. Assonitis, egyiptomi származású rendező az Oliver Hellman álnevet használta a rendezés során.
A film zenei betétjeit Stelvio Cipirani (1937–2018) készítette el egy korábbi filmje, az 1973-as A rendőrség csak áll és néz zenéjének átdolgozásával.
A filmet angol nyelven mutatták be, de a filmbéli Vicky Gleason karakterét alakító Delia Boccardonak annyira rosszul ment az angol nyelv, hogy a hangját utólag kellett egy másik színésznőnek szinkronizálnia.
A készítők nagyon szerették volna leszerződtetni John Housemant (1902–1988), de nem sikerült.
Kezdetben Yul Brynnerre (1920–1985) szerették volna kiosztani a főszerepet, de időegyeztetési problémák miatt nem került rá sor.
Hasonló filmek
A kritikusok nagyon lehúzták a filmet, és anyagilag sem lett sikeres. Közel 1 millió dollárból készült, és csupán 3 millió dollárt termelt.
A film költségvetésének legnagyobb százalékát arra költötték, hogy megalkossák egy óriás polip pontos mását. Amikor ezzel elkészültek, az első vízre eresztése során elmerült.
A filmben szereplő Henry Fonda jeleneteit egy nap alatt forgatták le, mert épp egy szívműtét után lábadozott.
A film befejezésénél, amikor a kardszárnyú delfinek megtámadják a polipot, az egy igazi polip volt, amit a készítők a közeli piacon vásároltak, de már nem élt.
A filmet teljes egészében Kaliforniában forgatták, viszont a stáb (a színészektől eltekintve) olasz származású volt.