
Filmkritika (5)
Egy bátor, de mégis bátortalan próbálkozás az ördögűzős zsáneren belül, ami más aspektusból közelíti meg a témát, mint az eddigi filmek, de mégis földbe áll, köszönhetően az ostoba írásnak. Több
Minden hibája azért A csodagyerek nem nézhetetlen, pusztán érdektelen és kiszámítható. Szigorúan csak kezdő horrorrajongóknak, vagy pároknak, bár sanszos, hogy utána egy ideig elmegy az ember kedve a gyermekvállalástól (sebaj, arra gyógyír lehet az Instant család). Több
A jó horror lényege: a saját félelmeinket fordítja ellenünk. Ehhez, első sorban legalább részben hihető mesét kell kreálniuk az alkotóknak. Több
Valami baj van Milesszal
Jómagam ritkán nézek hasonló filmeket, mert általában semmilyen hatást nem tudnak kiváltani belőlem, viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lennének elvárásaim a műfajjal kapcsolatban. Véleményem szerint az egyik legfontosabb elem egy ilyen alkotás esetében az atmoszféra, mely téren például az Az (2017), a Tűnj el! (2017), vagy a Hang nélkül (2018) is jelesre vizsgázott, pedig azok se voltak klasszikus értelemben vett horrorok. Több
Kinek ajánljuk: Az Ómen, Az árva, vagyis a “gonoszgyerekes” filmek rajongói, illetve a Démoni doboz, Démonok között hangulatát kedvelői tehetnek vele egy próbát, a vallási vonulatot kihagyva hasonló filmélményben lehet részük. Több
Hasonló filmek
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.