
Érdekességek (16)
A film összbevétele 875 457 937 dollár volt (imdb.com), míg a magyarországi piacon 857 360 629 forintot termelt. A hazai mozik összesen 657 642 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.
A busz hátsó oldalán látható az Énekelj! című film plakátja, amit ugyanitt, 2016-ban mutattak be a mozik.
A film zenéjét Alexandre Desplat szerezte, aki 2015-ben nyerte el az Oscar-díjat a Grand Budapest Hotelért.
A film forgatókönyvét Cinco Paul és (a Horton, a Gru 1-2 és a Lorax írói) kezdték el írni, ám időközben el kellett kezdeniük a Gru 3 történetével foglalkozni, így A kis kedvencek titkos életét fejezte be.
Hógolyó karaktere részben a Gyalog galopp című film vérnyulán alapszik, részben pedig egy Pixar rövidfilm a Presto ihlette meg a készítőket.
Gigi gazdáinkat kinézetét valós személyekről mintázták. Louis C. K. (a főszereplő Max hangját kölcsönzi), valamint Ellen DeGeneres alkották a mintát.
A film elején Taylor Swift Welcome to New York számát hallhattuk.
Hasonló filmek
Amikor a főszereplő Max, egy taxi szélvédőjére esik, Pharrell Williams Happy című száma szólt.
Ez Jenny Slate harmadik animációs filmje. Korábban hallhattuk őt a Lorax és a Zootropolis - Állati nagy balhé című animációs filmekben.
A macskás nő házában a TV-ben ugyan azt a bemondónőt láthatjuk, aki a Gru című animációs filmben is megjelent.
A tengerimalac tulajdonosának a szobájában egy Minion játékot fedezhetünk fel.
Ez Albert Brooks negyedik animációs filmje. Korábban a Némó nyomában, A Simpson család - A film és a Szenilla nyomában című filmekhez adta a hangját.
A fehér uszkár a System of a Down rockbanda Bounce című dalát hallgatja, miután a gazdája otthon hagyja.