
Érdekességek (7)
A férfi főszerepet annak ellenére kapta meg a színész, hogy homoszexuális beállítottságával mindenki tisztában volt. (A 70-es évek óta együtt él párjával, Martin Rabbettel.) Chamberlain bebizonyította, hogy tud ő hősszerelmest is alakítani, függetlenül attól, hogy az életben melyik pályán játszik.
Több elismerésben is részesült a sorozat: 1983-ban öt kategóriában nyert Emmy-díjat, 1984-ben pedig négy Golden Globe-ot vehetett át.
A Magyar Televízió mutatta be hazánkban 1990-ben. A magyar hangokat olyan legendás színészek adták, mint Szakácsi Sándor, Tolnay Klári, Kovács Nóra, Pécsi Ildikó, Trokán Péter, Bács Ferenc.
A minisorozat sikerén felbuzdulva leforgatták a Tövismadarak: Hiányzó évek szériát is, de a halhatatlan sikert ezzel már nem tudták megismételni.
A regény címét adó tövismadár a legenda szerint életében csak egyszer énekel, de ezért az egyetlen dalért a halálával fizet.
A történet több mint 50 év eseményeit mutatja be egy családnak a Drogheda birtokon, Ausztráliában.
A film alapjául szolgáló könyv eredeti címe: The Thorn Birds. Az 1977-ben megjelent regényt Göntz Árpád és Borbás Mária fordította le magyarra.