A remény másik oldala

Bíztam abban, hogy Aki Kaurismäki legújabb filmjének a színvonala eléri a „Gyufagyári lány” szintjét, de nem így történt. A rendező már második filmjében foglalkozik a menekültek helyzetével, de szerintem a téma nem alkalmas a műfajok keverésére. Van... Több egy nagyon rokonszenves aleppói menekült, Khaled, aki a hányattatások során elvesztett húgát keresi szerte Európában, és aki egy lengyelországi támadás elől egy teherszállító hajóra menekül. Finnországba kerül, ahol találkozik a személytelen bürokráciával. A hatóságok a szíriai helyzetet nem tartják életveszélyesnek, ki akarják toloncolni. Khaled egész családját azonban egy rakétatámadás ölte meg, ezért hagyta el a szülőhazáját. A történet másik szála pedig egy abszurditásában teljesen hiteltelen helyzetet mutat be. Egy öregedő ingügynök, Wikström feleségét és munkáját elhagyva pókeren nagy összeget nyer, azon egy ócska éttermet vásárol. Az Arany Korsó üzlet az erős pangás állapotában vegetál, főleg az állandó alkalmazottak komédiába illő hozzáállása miatt. A két főhős találkozik, Wikström munkát ajánl a szíriainak, a húgot is megtalálják, ennek ellenére a történet kérdőjelekkel zárul. A műfaji keveredésen túl engem nagyon zavartak a vén rockerek által előadott dalok, amelyek funkciója számomra ismeretlenek maradtak.

Van benne valami nosztalgikus hangulat, mint a régi szép időkben. Szomorú és vidám egyszerre. Kellemesen abszurd, sajnos nincs az ilyenekből olyan túl sok manapság.