Bulla Elma

1

Bulla Antal és Lehoczky Elma gyermekeként jött a világra 1913. augusztus 26-án a felvidéki Selmecbányán. Szülei hamar felismerték tehetségét, s a városi színház baletttársulatának ünnepi primadonnája vette szárnyai alá. Hatévesen már önálló matinéműsort vezetett.

Max Reinhardt felfedezettjeként esztendőkre a német nyelvterület színpadi üdvöskéje volt. Noha a harmincas évek közepén hazaszerződött, s immár a Belvárosi-, majd a Vígszínház társulatában aratta sikereit (leghíresebb, évtizedes szerepe G. B. Shaw Szent Johannája volt), mindhalálig maradt benne valami „német színésznős" vonás.

Ellágyulásra hajlamos, szelíden rajongó alkata pályafutásának első felében filmen a házastársi hűségében megtántorodott férj mellett váltig kitartó feleség (Kísértés, Férfihűség), illetve az áldozatvállaló nő szerepkörét biztosította számára. Az utóbbi típust a szerelmeséért ártatlanul börtönbe vonuló asszony színpad után filmen is bemutatott jutalomjátéka (Én voltam!), valamint a Gárdonyi-adaptáció hótiszta, nem evilági Margit apáca-királylánya (Isten rabjai) képviseli a legérzékletesebben.

Bulla Elma rendszerváltozással egybekötött életkori szerepkör-váltása nem zajlott zökkenőmentesen, s ez különösen meglátszik filmszerepeinek lajstromán. Az ötvenes évek közepén mindazonáltal így is emlékezetes mellékalak vált belőle az Egy pikoló világosvarrónői kiszolgáltatottságában megfáradt, fásult anyafigurájaként.

A színpadon a Fizikusok démoni vénkisasszonyának s az Adáshiba kotkodácsoló mamájának szerepében újra brillírozó Bulla filmes alakításai közül a Németországba szakadt Szkalla-lány, a tolókocsijából elkeseredett öreg kislányként ágáló-színházi előadások során is diadalra vitt - Giza (Macskajáték) említhető.

A színésznőt 66 éves korában, 1980. május 14-én érte a halál.