Lázár Mária

0

A lengyel hercegi családból származott, eredeti nevén kiewani és zukowi Czartoriszky Mária Anna 1895. április 18-án született Herkulesfürdőn. Édesapja kiewani és zukowi Czartoryski Zsigmond, édesanyja csíktaplóczai Lázár Mária. Művésznévként az ő nevét vette fel.

1915-ben végzett az Országos Színészegyesületi Színészképző Iskolában, leghosszabb ideig a Madách Színház tagja volt (1948-1983), de sok másik fővárosi színház nézői is láthatták. Érdemes és Kiváló művész díjjal rendelkezett. Sooldalú színésznő volt, játszott drámákban (Csehov: Három nővér), színművekben (Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt), de operettekben is vállalt szerepeket (Bál a Savoyban, Erzsébet).

1961-1965 között a színpadon történt balesete (combnyaktörés) miatt nem léphetett fel, a hetvenes években nyugdíjazták. Már 1920-tól némafilmekben is szerepelt, azokban még az eredeti nevén (A levágott kéz, Névtelen vár, Tavaszi szerelem). Elegáns megjelenése és színpadi tapasztalata révén a későbbi hangosfilmekben is sikert aratott (1936: Tatár Anna színésznő alakítása a Három sárkány-ból, 1937: 111-es, Vera és Olga figurája.)

Az 1945 előtti filmes alakításainak legkiemelkedőbb darabja Harsányi Zsolt: Magdolna című regényének adaptációjában volt, amelyben negyed évszázadot átívelő asszonyi sorsot elevenített meg. A háború alatt zsidó származású férjét bújtatta a budavári házukban, amelynek egyik szobáját befalaztatta. Ugyanakkor a ház pincéjében menekült szállást rendezett be üldözött gyermekek részére.

Egy darabig ez a hely 40–50 gyermeknek adott biztonságos otthont. 1945 után is játszott néhány filmben. Szerepet kapott a „Díszmagyar” címűben, amelyben a főhős, Benkő Gyula háziasszonya volt. Az 1957-es „Gerolsteini kaland”-ban Anasztázia szerepét játszotta. Szintén ebben az évben forgatta Fehér Imre Hunyady Sándor írása alapján a „Bakaruhában” című filmet, amelyben a cselédlány, Vilma (Bara Margit) munkaadóját, Bodroginét alakította. A házsártos, affektáló nagysága alakja az egyik legjobb filmbéli alakítása.

Két könyvet is írt; “Legyünk őszinték...” Önéletrajz. Cserépfalvi Könyvkiadó, Budapest, 1942. és „Jó volt élni”, Velence, Somhegyi, 1999. Ez utóbbi az Erdélyben töltött fiatal éveiről szól, az ottani arisztokrácia békebeli életéről. 1983. október 2-án hunyt el. A várbéli Móra Ferenc utcai lakóház (ötven évig lakott itt) falán márványtábla őrzi emlékét.