Vissza a jövőbe (1985)Crispin Glover nem tudta megismételni George McFly szerepét. Túl sok pénzt kért a szerepért, ezért Geoffrey Weissman játszotta a jövőbeni Georgo-t. Glover megpróbálta beperelni Steven Spielberg-et és egy másik producert is.
#197
Fandangó (1985)Steven Spielberg annyira elégedetlen volt a végeredménnyel, hogy mikor megjelent a film nem adta a nevét hozzá.
#198
Fandangó (1985)A film alapja egy rövid vizsgafilm volt, melyet Kevin Reynolds rendezett. A film tulajdonképpen csak az ejtőernyős részről szólt, mely igaz történeten alapul. Miután Steven Spielberg látta a filmet, felkérte rendezőkollégáját, hogy készítsenek közösen egy egész estés filmet ebből a rövidfilmből.
#199
Szörnyecskék (1984)Steven Spielberg egy ideig azt fontolgatta, hogy a filmet az akkor még ismeretlennek számító Tim Burton-nek adja, Spielbergnek ugyanis nagyon tetszett Burton rövidfilmje, a Frankenweenie. Csakhogy Burton korábban még nem rendezett játékfilmet, a stúdió pedig ódzkodott attól, hogy egy ennyire nagy költségvetésű filmet egy kezdő kezébe adjon.
#200
Szörnyecskék (1984)Az eredeti történet szerint az eredeti Gizmó is átváltozott volna gyilkos szörnyecskévé, de Steven Spielberg azt javasolta, hogy Gizmó maradjon meg szerethető ártatlan figurának.
Poltergeist - Kopogó szellem (1982)Heather O'Rourke fiatal kora ellenére jól bírta a forgatást, egy kivételével, amikor a szobájában a játékok elkezdtek repülni a gardróbszekrény felé. A kislány annyira megijedt ettől, hogy Steven Spielberg csak egyszer engedte felvenni a jelenetet.