Uray Tivadar

0

Eredetileg orvosnak készült, ám mindhiába, hisz alig huszonkét évesen Uray már a Nemzeti Színház színésze volt, s még ugyanebben az évben, 1917-ben, bekerült a magyar némafilmsztárok sorába is.

Az 1923-as, vagyis a centenáriumi Petőfi-némafilm címszereplője, hála csiszolt beszédtechnikájának és játékkultúrájának, azután csak nyert a hangosfilm bejövetelével. A harmincas évek közepétől - Ajtay Andorral megosztozva az elsőségben - Uray Tivadar szolgált leggyakrabban az őszülő halántékú rezonőr, a kivárásra játszó széptevő szerepében (pl. Hotel Kikelet, 1937), s egyúttal ő volt a jókai-megfilmesítések bevált intrikusa is (mint Hátszeghy báró/Fatia Negra az 1938-as Szegény gazdagokban, vagy Krisztyán Tódor az 1936-os Aranyembeiben).

Legnagyobb filmes sikereit azonban alkati intelligenciáját emésztő szenvedéllyel, drámai feszültséggel párosító alakításaival aratta. Foglalkoztatottsága később sem csökkent, ám úrias színészi modorát az ötvenes években túlnyomórészt az ellenség szerepkörében kamatoztatta. Ő volt az imperialisták zsoldjába szegődött angolszász tudós, Somlay Artúr pandanja a Nyugati övezetben (1952), az arisztokrata a Dollárpapában (1956) éppúgy, akár az ugyancsak szatirikus ízű Dandin Györgyben, vagy a többé-kevésbé életrajzi Erkel-filmben, ahol egy Habsburg, Albrecht főherceg jutott számára.

Urat játszott utolsó nagy filmszerepében mint Noszty Pál. Ravaszkás, öreges eleganciájú és szeretnivalón sviháktempójú figurájának valódi mikszáthi pillanatokat köszönhetett a Gertler-féle adaptáció.