Szóval nekem eleve fenntartásaim vannak a reboot univerzumok kapcsán, legyen az Star Wars, (tudom hogy nem reboot, de annyira merít a korábbi részekből, hogy szinte mégis az) Star Trek, Pókember, hogy a Fantasztikus 4-ről már nem is beszéljek. Ez a film illeszkedik a korábbi két film által kijelölt sorba. Egy szimpla akciófilm amiben Star Trek karakterek játszanak.
A negatívumok közé sorolnám: Akciók, amik egy idő után már inkább fárasztottak. Drámának nem nevezném a „szakítunk, majd mégsem” szituációt. Morális, filozófiai mondanivaló hiánya. Nekem ezek nélkül nem Star Trek. (Egy technikai hibát is találhat a figyelmes mozilátogató: Az űrben forgó űrhajóban mesterséges gravitáció mellett, zuhannak a mélybe a forgás miatt a kedves statiszták.)
Akkor mégis miért adtam három csillagot? Az apróságok miatt, amik viszont hozták a Trek hangulatot:
Bones és Spock párbeszédei az eredeti sorozat legjobb pillanatait idézte. Scotty mindent meg tud csinálni, még egy száz éves roncsot is. „Sabotage”!!! A végén az épülő űrhajó nagyon tetszett, és a klasszikus mondatokkal kezdődő vége főcím a klasszikus zenei téma megtartásával. Az eredeti legénységről készült fotó nagyon meglepett, és örültem neki így az 50. évforduló kapcsán.
Ez is J. J. Abrams recept szerint készült: vegyél egy halom jól ismert karaktert és egy halom ezerszer látott szituációba rakd. A sztorit egyszerűsítsd le és távolítsd el a maradék mondanivalót is. Végül bolondítsd meg némi fanservice-el.
Szóval akinek bejött a korábbi két film az jól fog szórakozni ezen is.
