Egy közismert történet más szemszögből, látványos képi világgal, és a végén egyértelműen levonható tanulsággal. Egy mondatban így lehetne leírni a Disney legújabb alkotását a Maleficent-et. Már a címe is elárulja, hogy a sztori középpontjában a Csipkerózsikából ismert gonosz karaktere áll, ami végre valami új. Sokakban ez ellenérzetet kelthet, hogy már megint „lehúznak egy bőrt” a Csipkerózsikáról, nem tudnak újat kitalálni stb. Azonban gondoljuk ezt át jobban. Ha van egy szép festményünk, amit nagyon szeretünk, azt unalmas lenne újra és újra szemügyre vételezni? Esetleg -ha módunkban áll- kiegészíteni valamivel? Például újabb háttér információval a keletkezését illetően, vagy más hozzá kapcsolódó képekkel, és így tovább. Nem igazán, sőt, akár még jól is elsülhet a dolog. Ráadásul az ilyen mesék ismerete már-már az alapműveltséghez tartozik, így hát véleményem szerint nem árt néhanapján feleleveníteni, esetleg más nézőpontból is megvilágítani a dolgokat. Megjegyzem, nem is azt kapjuk vissza, mint amire számítunk.
Egy ártatlan, jó szándékú lány csalódik a szeretett fiúban egyszer, ezen még túl teszi magát, megbocsájt, immáron nőként és férfiként találkoznak, de a férfi ismét hátba támadja a hatalomra jutás érdekében. Megcsonkítja mind testileg –levágja a szárnyait, ezzel megfosztván a szabadságától, amely boldogságának forrása volt (később ezen szárnyak árnyéka vetül a férfi testére, amint életét veszti) - mind lelkileg. Elvész az emberekbe vetett hite. Kissé nősoviniszta jellegű a történet, a férfiak hitványsága a női gonoszság kiváltó oka. Ez viszont egy nagy újítás a Disney részéről, végre megtudhatjuk, hogy a main villain karakter tulajdonképpen miért is gonosz. Sokszor csak egy érzelemfogyatékos, pszichopata áll az antagonista szerepében, aki ok nélkül -vagy a nézők számára rejtett okból- gonosz, és célja mindösszesen annyi, hogy a főhős szenvedjen. Itt egy mindenki számára érthető, és sokak által tapasztalt ok a kegyetlen tettek kiváltója. A zöld füstszerű képződmény, ami innentől kezdve végig látható Demóna körül, a szerelmi csalódását kívánja jelképezni, a mérget, amely átitatta lelkét. Később, mikor a jó szándék vezérli a varázslatát, ez átvált sárgába- megmenti Aurórát, amikor leesik egy szakadékba; próbálja levenni az átkot stb.
Lipót(Stefan) egy eléggé intelligenciahiányos példánya a férfinépnek. Semmi értelme nincs, hogy 16 évre száműzi a lányát egy kis viskóba az erdő közepére, hiszen Demóna jól érthetően elmondja, hogy az átok, csak 16 éves korában teljesül be. Addig teljesen mindegy lett volna, hogy hol tartózkodik a leány. Viszont, ha nem küldi el, akkor a 3 tündérnek semmi szerepe nem lett volna- mondjuk így sem adtak valami sokat a történethez, próbáltak viccesek lenni, ami nem annyira jött össze nekik, itt-ott kissé erőltetettre sikeredett. Szerencsére a történet előre haladtával találkozunk kedves, emberséges férfi karakterekkel is. Ilyen a Holló, aki Demóna szárnyainak feladatát, és szerepét veszi át, közben pedig igazi barátság, és hűség alakul ki közöttük.
Ami még újdonság, az az, hogy nem lehet tudni mi lesz a végkifejlet. A gonosznak elviekben pusztulnia kellene, na de mi a helyzet, ha a gonosz tulajdonképpen egy nem is annyira ördögi valaki, hanem annál inkább egy nézői szimpátiát élvező karakter? Nem változik, hogy a végén a jónak kell győznie, a rossznak pedig buknia, csakhogy itt a szerepek felcserélődtek. Az, hogy Csipkerózsikát nem a herceg, hanem Maleficent „csókja” ébreszti fel pedig szintén egy új megoldás, de a közlendő változatlan: A szeretet ereje mindenekfelett áll. Ez pedig akár klisé, akár nem, akkor is egy örökérvényű igazság.
Mindenki levonhatja a tanulságot. A gyerekek megkapják a meséjüket happy end-del, a felnőttek figyelmét pedig rátereli arra, hogy sose ítéljünk elhamarkodottan. Mindennek oka van, többnyire senki sem eredendően rossz. (Angelina pedig gyönyörű, mint mindig, ez pedig nem hátrány a nézők moziba való becsalogatásának érdekében. :) )

80 Demóna (2014)
akció | családi | fantasy | kaland | romantikus
A tiszta lelkű lány, Demóna (#273428#) a királyság védelmére kel, mikor azt az ellenség megtámadja. A bátor felkelőt azonban elárulják, és egykor reményteli és tiszta szíve... több»
Szereplők: Angelina Jolie, Elle Fanning, Juno Temple, Imelda Staunton, Brenton Thwaites