2016.05.29 22:01 Tóth Balázs Olvasottság: <100x
0

Rácáfol a negatív kritikára

Hi! Most jöttem ki a moziteremből és azt kell, hogy mondjam meglepően kellemes élményt nyújtott a film. Nagyjából minden héten járok moziba (ínségesebb időkben kéthetente), szóval elég sok fillmet láttam akár csak az utóbbi időben is, de ez a legjobbak közé tartozik. Különösen úgy, hogy semmi extrát nem vártam a filmtől, sőt a sok kritikus (ez egy szakma?) véleménye alapján egészen rosszra számítottam, azonban a film erre rácáfolt. A sztori teljesen rendben volt, a karakterek is valóságosak voltak (motivációt, öszetettséget tekintve), a film végig lekötött, a zene pedig különösen passzolt hozzá.

Egyedül egy dolog fogalmazódott meg bennem a film előtt, még pedig a CGI-tól való félelem, viszont ez is abszolút rendben volt. Az orkok (1-2 kivételtől eltekintve) a tájak, a többi szörny is jól volt megalkotva, néha már meglepően részletesen kidolgozták őket. Talán a törpök/törpék voltak gagyik, sőt így visszagondolva ők elég gagyik voltak. Soha nem játszottam a wow-val (mondjuk az elmúlt 25 évemet nem egy barlangban éltem le, így nagy vonalakban tudtam miről szól) de teljesen élvezhető és követhető volt, néha egy-két rajongóknak szánt Easter Egg-szerűséget is felfedezni véltem, ami biztos hozzáadott a filmhez.

Rácáfol a negatív kritikára

Egy szó mint száz, abszolút jó film volt, megérte rá megvenni a jegyet és egész biztos a következő részét is megnézem, mert úgy néz ki megfelelően megalapozták. A film nálam 9/10, egyedüliként azt tudnám ellene felhozni, hogy 15 perccel lehetett volna talán rövidebb is a jobb öszkép érdekében, de ez már csak szőrszálhasogatás. Egyébként pedig Hala Madrid, Vamos Campeones!!!

akció | fantasy | kaland

Hogy megmentsék népüket a kihalástól, az orkok elhatározzák, hogy kolonizálnak egy másik világot, csakhogy szemben találják magukat az emberek királyával, Llayne Wrynnel, aki... több»

0