Minden szempontból beváltotta a hozzá fűzött reményeket ez a film. Egy igazi régi klasszikust láthattunk új színekben pompázni a vásznon. Mind a kosztümök, díszletek szempontjából, mind filmtechnikailag valami egészen csodálatosat sikerült alkotnia a Disneynek. A kezdő jelenet is a szárnyaló bagollyal teljesen be tudta szippantani a nézőt, olyan érzést keltve mintha ő is London felett repülne.
Minden egyes apróra kidolgozott részlet egy-egy ajándék volt a szemnek. A látvány mellett persze a hasonlóan magas színvonalú színészi játék sem maradt el. Kedvencem Keira Knightley volt Sugarplum szerepében, nagyon jól tudta érzékeltetni a karakterben lévő játékosságot, már-már kicsit túl is játszotta a szerepét, de még így sem tűnt erőltetettnek a dolog. A szinkronhangja viszont egy árnyalatnyival el lett túlozva és idegesítően nyávogóra sikeredett, emiatt én személy szerint az eredeti angol nyelvű változatot preferáltam.
Az itt-ott elszórt játékos, vidám mozzanatok alapvetően is jellemezték a filmet, feldobva a viszonylag egyszerű történetet. Többek között a Tavasz király és Harlequin is a játékosabb szereplők táborát erősítette. Sikerült azért ötletesen becsempészni egy kicsit komolyabb mondanivalót is, miszerint "belül van minden amire szükséged van". A Disneytől ugyan eléggé erőltetetten hangzik ez a mondat, de azért így is jól beleilleszkedik a történetbe. Ez a bölcs útmutatás a Mackenzie Foy által alakított Clarának szól a már elhunyt édesanyjától. Mackenzie alakítása nem lett ugyan kifejezetten erős, de a célnak mondhatni megfelelt. Mindenesetre nem lett túl árnyalt a karakter. Morgan Freeman ezúttal Drosselmeyer a kedves nagybácsi bőrébe bújt, ami kifejezetten jól állt neki. Érezhetően sugárzott belőle az a fajta gondoskodó melegség, ami mindenkit megnyugtat. Helen Mirrennek most ugyan nem jutott túl sok tér, hogy kiteljesedjen a szerepében, azért így is emlékezetes alakítást nyújtott Mother Gingerként. Érdemes még megemlíteni a szépen kimunkált balettjeleneteket is, melyek jól visszaidézték az eredeti klasszikust. Misty Copeland kecses mozdulataival,elragadóan játszotta el a diótörő történetét a színpadon a többi táncossal.Ezek a jelenetek jól összekötötték az új történetet a régivel, egyfajta hidat képezve a kettő között. Míg az eltáncolt történet Clara édesanyjával esett meg, az új kalandok hősnője már maga Clara, ez is szépen összekapcsolja a színpadi és a filmszempontjából jelenbeli eseményeket. A stáblista elején is kapunk még plusz balettjeleneteket, amelyeket szintén érdemes megtekinteni. Végeredményben, A diótörő és a négy birodalomban ízlésesen ötvöződött a klasszikus történet az új csavarokkal, mindehhez pedig hozzájárult még a gyönyörű megjelenítés is. Értékelésem 55

Clarának egy kulcsra van szüksége, mert csak így tudja kinyitni az elhunyt édesanyjától örökölt dobozt, ami eegyy igazi kincset rejteget számára. Keresztapja éves bálján egy... több»
Szereplők: Morgan Freeman, Keira Knightley, Helen Mirren, Richard E. Grant, Matthew Macfadyen