Tony Scott 2001-es kémtörténete, a Spy Game a 70-es és 80-as évek hidegháborús világát idézi, melyben a szemben álló nagyhatalmi tömbök hírszerzőkön keresztül próbáltak előnyökhöz jutni a másikkal szemben.
Spoiler nélkül, a film promotálásakor is elárult sztori a következő: Nathan D. Muir (Robert Redford) a központi figura, aki a CIA -nél dolgozik, ám nyugdíjba vonulása előtti utolsó munkanapján (sok évtizedes szolgálatát maga mögött hagyva) még mindenképp meg akarja menteni a biztos haláltól egy kollégáját. Az illető egy általa korábban beszervezett és kiképzett tehetséges ifjú újonc, Tom Bishop (Brad Pitt), aki Kína egyik jól őrzött börtönében raboskodik (mint elfogott CIA ügynök).
A forgatókönyv visszatekint a két férfi közös múltjára, megismerkedésükre, majd Bishop kiképzésére is, melynek egyik helyszíne éppen Budapest. Szívmelengető látni a pesti utcákat a filmben, melyeken a két nagy színésztehetség, Robert Redford és Brad Pitt koptatják a flasztert. A sztori számtalan nagy fordulatot és meglepetést hoz, melyek a film utolsó szakaszára komoly konfliktusokat tartogatnak. A két jól képzett kém viszonya megromlik, de Muir végig felelősnek érzi magát fiatalabb kollégájáért.
A Kémjátszma egyszerre izgalmas kémtörténet, pörgős krimi és elgondolkodtató dráma, melyben nagy szerepet kap az önfeláldozás. A film végén a néző csak maga elé mered, és a zárás hatása alá kerülve ücsörög (legalábbis én így voltam ezzel). Kevés manapság az olyan film, amelyen el lehet és el is érdemes gondolkodni, de a Spy Game ilyen. Amellett kiválóak az üldözéses jelenetek, remek a rendezés (elismerés Tony Scottnak) és kiemelkedő Redford, illetve Pitt játéka is.
Ami a többi szereplőt illeti: Catherine McCormack alakítása említhető még meg, aki a ravasz és Bishop fejét elcsavaró mozgalmárnő szerepében szerintem nagyot megy (nekem a Rettenthetetlenben volt eddig legemlékezetesebb).
A Spy Game az egyik legjobb kémfilm, amit eddig láttam. Végül még egy szó a képi beállításokról: szerintem nagyon színvonalas a film fényképezése, melyre azonnal felfigyel az ember a számtalan ügyes beállítás díjazása közben. Értékelésem: 85%, részletezve: alapsztori: 85%, rendezés: 90%, színészi teljesítmények: 90%, látványvilág: 75%.

82 Kémjátszma (2001)
Nathan Muir (Robert Redford) minden idők egyik legjobb CIA ügynöke volt, már csak pár napja maradt a nyugdíjazásáig. Tanítványával, Tom Bishoppal (Brad Pitt) hajdanán bejárták... több»
Szereplők: Brad Pitt, Robert Redford, Csuja Imre, Charlotte Rampling, Oberfrank Pál