2022.04.06 13:17 Coyote Olvasottság: 183x
9

Antal Nimród és a Viszkis párosa nagyon ütős

A 2007-es elhagyott szoba és a 2010-es Ragadozók megrendezésével önmagának hírnevet kiharcoló Antal Nimród idehaza is bizonyított: előbb a 2003-as Kontroll, majd 2017-ben A Viszkis elkészítésével. Az elfogásakor (1999-ben) alig 32 éves Ambrus Attila életét, bankrablásait majd elfogását bemutató akciófilm kivételesen jóra sikerült. Önmagában már az akciófilmes kivitelezés is figyelemreméltó - hiszen ez az a műfaj, amiben a magyar készítésű filmek enyhén szólva is erőteljes lemaradásban vannak a világ élmezőnyétől - de ennél az alkotásnál kapunk remek karaktereket, nagyszerű színészi teljesítményeket és némi művészi kivitelezést is. Rögtön kiemelném Schneider Zoltán átütő játékát A Viszkis kihallgató rendőrtiszt szerepében.

Magát A Viszkist alakító Szalay Bence ugyancsak óriási, bár arról nem tehet, hogy megjelenésében és habitusában cseppet sem hasonlít Ambrus Attilára. Egyetlen kritikám a filmmel kapcsolatban, hogy nem nagyon emel ki két dolgot: egyrészt Ambrus Attila "másik életét" amelyiket akkor élt, amikor a 30 bankrablása során egy-egy pénzintézet felnyomását követően külföldre távozott. Ezeken az utazásokon féktelen pénz-szórás, kábítószer-fogyasztás, nők, szerencsejáték, mulatozás jellemezték, miközben megfordult szinte mindenhol az egész Földgolyón. A másik hiányosság, hogy nem mutatják a második elfogását csak az elsőt (ami után megszökött).

Antal Nimród és a Viszkis párosa nagyon ütős

Ez azért lett volna érdekes, mert szökése és végső elfogása közti 3 hónapban (1999 július 10 és október 27 között) egy egész ország követte a rendőrségi nyomozást. Ez idő alatt alakja népi hőssé változott, miközben szabályosan hülyét csinált a rendőrségből. Emlékszem, hogy akkoriban szinte minden nap foglalkozott Ambrus Attilával a TV. Egyébként az igazi Viszkis személyesen is felbukkan a filmben: egy taxiban mond kábé 1 mondatot. A szereplők közül Klem Viktor emelhető még ki, aki az egyik társát alakítja. A féktelen Viszkis bemutatásának hiányát leszámítva a film nagyon színvonalas, nálam: 85%. Ajánlom akciófilm kedvelőknek, de főleg azoknak, akik hozzám hasonlóan emlékeznek még arra a 23 évvel ezelőtti felhajtásra a hazai médiában.

79 A Viszkis  (2017)

akció | dráma | életrajzi | kaland | krimi

Vagány volt, híres lett. Ő az, akit mindenki ismer, olyasmit mert, amit senki előtte, és aki mindig egy lépéssel a rendőrség előtt járt. És aki minden bankrablása előtt... több»

9