2024.10.31 13:01 Harper Olvasottság: 9654x
0

Erős alkotás, egy végtelenül nyomasztó sztorival, de remek látványvilággal

Liam Neeson imádja a havas akciófilmeket, hiszen a Fehér pokol után szerepelt a Dermesztő hajszában (2019) és a Jeges pokolban is (2021). Ebből a háromból a Fehér pokol a legkülönlegesebb, nyomasztó hangulatával és rettegést keltő történetével. A központi karakter, John Ottway (Liam Neeson) egy hétköznapi vadász, akit egy amerikai olajtársaság foglalkoztat azért, hogy a vadállatoktól (medvéktől és farkasoktól) védje meg dolgozóit egy Isten háta mögötti alaszkai olajmezőn (a sarkvidék környékén). Feladata mesterlövész puskájával távol tartani és sorra kilőni azokat a vadakat, melyek túl közel merészkednek a telephez.

A férfi azonban súlyos magánéleti válsággal küzd, amiért a film elején majdnem öngyilkosságot követ el, így nehézkesen látja el feladatát. Egy nap végre hazautazhat, és helyet kap ő is azon a gépen, mely a munkások egy részét szállítja vissza a civilizációba. A repülő azonban félúton lezuhan a semmi közepén valahol a sarkvidéki vadonban, és a túlélők reménytelennek tűnő helyzetben találják magukat. Joe Carnahan rendező (aki korábban inkább forgatókönyvíróként volt híres) remek érzékkel mutatja meg a teljes kétségbeesést.

Erős alkotás, egy végtelenül nyomasztó sztorival, de remek látványvilággal

A film eredeti címe: The Grey, ami szürkét jelent, utalva arra, hogy csak szürkeség veszi körül a kis túlélő csapatot. Furcsa módon az egyetlen, akik közülük nem esik kétségbe, és mindvégig bizakodó marad, az éppen a korábban öngyilkosságra készülő Ottway. De a helyzetük akkor sem rózsás: farkasok támadnak rájuk ugyanis, egy egész falka, mert megsértik vadászterületüket. Ottway bár elszántan védelmezné őket, sorra fogynak a túlélők. A film zárása nem egyértelmű. Már csak ő van életben, és egy végső összecsapásra készül a farkasokkal. A nézőre van bízva, hogy túléli-e. A The Grey egy végtelenül nyomasztó túlélős mozi, amit én nem kalandfilmnek, hanem drámának tartok inkább. Értékelésem erős 4 csillag.

akció | dráma | kaland | thriller

Az alaszkai hegyekben lezuhan egy repülőgép fedélzetén egy olajfinomító dolgozóival. A nyolc túlélőnek nem csak a dermesztő hideggel, de egy farkasfalkával is szembe kell néznie. több»

0